Újévi Csobbanás Szigligeten
Szigligeten immár 10. éve rendezik meg az Újévi Csobbanást. A rendezvény évről évre egyre népszerűbb. A jubileumi csobbanáson majdnem hétszáz ember szaladt be az alig 3 fokos Balatonba, hogy így köszöntsék az újév első napját. A partról hatalmas tömeg figyelte őket.
A rendezvény már délelőtt kezdetét vette a Szigligeti Strandon. A parton koncertek, jégszobrász, akrobaták, meleg ételek és italok várták a résztvevőket. A csobbanásra bárki regisztrálhatott, de a téli fürdőzés előtt minden jelentkezőnek kötelező orvosi vizsgálaton kellett részt vennie a helyszínen.
Délután kettő órakor ágyúszóra indult az őrületes csobbanás. A közel hétszáz ember biztonságáról sürgősségi mentőhajónk és vízimentőink gondoskodtak. Kollégáink speciális, úgynevezett szárazruhába öltözve álltak a vízben, figyeltek és vigyáztak a több száz jókedvű „csobbanóra”. Volt, aki a vízbe felállított karácsonyfát célozta meg, de voltak olyanok is, akik kollégáinkhoz szaladtak oda, hogy kezet foghassanak velük.
A hangulat tényleg fergeteges volt. Hogy mennyire, arról meséljen helyettünk ez a kisfilm: https://www.facebook.com/watch/?v=597131647528006
Szigliget vezetőségével hosszú évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolunk. A nyári strandi szolgálat mellett a településen megrendezett vízparti és vízi rendezvényeket, mint ahogy az Újévi Csobbanást is mindig egyesületünk biztosítja.
Vízen búcsúztunk az óévtől (Balatonlelle – Szilveszteri Regatta) és vízen üdvözöltük az újévet (Szigliget – Újévi Csobbanás)! Nem is lehetnénk boldogabbak!
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról
- 2024-07-30 - Beszélgetés Tim Attila mentőápoló kollégánkkal
- 2024-07-30 - Beszélgetés dr. Béres András mentőorvos kollégánkkal
- 2024-07-25 - Súlyos betegségből gyógyult gyerekeknek rendeztünk vízbiztonsági programot
- 2024-07-25 - Ma van a Vízbefulladás Megelőzésének Világnapja
- 2024-07-22 - Beszélgetés Libicki Éva mentőtiszt kollégánkkal
- 2024-07-14 - Riasztás - 2024.07.13
- 2024-07-12 - Egész éjszaka kutató tevékenységet folytatott az egyik mentőegységünk
- 2024-07-03 - Ha Ön jól lát, akkor mindenki jól jár!
- 2024-07-01 - A vízfogyasztás nyáron kiemelten fontos!
- 2024-06-13 - Gyerekek ússzák át a Balatont HOSSZÁBAN
- 2024-06-10 - Újabb mentőmellényállványt avattunk fel, ezúttal Siófokon