Vízimentő Gyerektábor 2022
Véget ért az idei gyerektáborunk, egy hetet töltöttünk el 8-15 éves gyerekekkel, akiket nagyon sok mindenre megtanítottunk. Őszintén hisszük, hogy ők biztonságosan fognak strandolni, sportolni a vízben, és nemcsak most, hanem akkor is ha majd nagyobbak, felnőttek lesznek.
A nyár egyik legnagyobb élménye számunkra mindig a vízimentő gyerektábor, amit idén Alsóörsön rendeztük meg. Itt nem vízimentőket képzünk - hiszen 16 év a korhatár vízimentő képzéseinken-, hanem sokat beszélgetünk a gyermekekkel a biztonságos fürdőzésről, illetve arról, hogyan kell felelősségteljesen viselkedni a parton. Megtanítjuk nekik a vízből mentés egyes fogásait, de elsősegélynyújtási ismereteket is átadunk, köztük azt, hogy hogyan kell újraéleszteni valakit.Megtanulják azt is, hogy hogyan viselkedünk számunkra ismeretlen víz partján, hogyan kerüljük el, hogy pánikba essünk, ha bajba kerülünk, és hogyan tudunk magunkon segíteni a vízben.
Minden nap van legalább egy, de gyakran két úszóedzésük a gyerekeknek a Balatonban. Úszástudásuk szerinti csoportokba osztva foglalkoznak velük a táborvezetők. A nyílt vízi úszás más, mint az uszodai úszás, amit a gyerekek megszoktak. Nagyon jó érzés látni, hogy ebben is mennyit fejlődnek egy hét alatt.
Sok csapatjátékot is játszunk a gyerekekkel. Az összetartás, a csapatszellem nagyon fontos a vízimentő munkában, de az élet bármely területén profitálhatnak a gyerekekkel abból, ha jól tudnak csapatban együttműködni. Arról nem is beszélve, mennyire szeretik ezeket a foglalkozásokat a táborban.
A legnagyobb öröm számunkra az, hogy a táboros gyerekek közül többen kollégáink lettek az elmúlt években! Évekig jártak a táborba, aztán ahogy “kinőttek belőle”, jelentkeztek a képzésünkre és vízimentők lettek.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!