Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383

Referenciák

Örömmel tölt el bennünket, hogy a balatoni és vidéki munkahelyeinkről is pozitív visszajelzéseket kapunk. Az alábbi levelek sokat elárulnak együttműködő partnereink rólunk alkotott véleményéről és a hosszú távú közös munkáról. Büszkék vagyunk az eddigiekben kialakított jó munkakapcsolatainkra és elsődleges szempontjaink között szerepel hasonlóan jól működő, új kapcsolatok kiépítése, mert hiszünk az összefogás erejében.

Reméljük hamarosan az Ön levelét is bemutathatjuk itt!

„Révfülöp strandjain a 2000-es évek eleje óta a VMSZ vízimentői látnak el szolgálatot a nyári hónapokban, így a strandvendégek szakképzett vízimentők felügyelete mellett fürdőzhetnek és sportolhatnak, ami mindenképpen emeli a révfülöpi strandok szolgáltatásának minőségét. A strandolni vágyók nagyobb kedvvel választanak egy olyan strandot, ahol biztonságban tudhatják családjukat és önmagukat. … Kondor Géza, Révfülöp polgármestere és Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke egyetértenek abban, hogy az a fajta együttműködés, ami a település és az egyesület között évek óta működik, mindkét fél számára gyümölcsöző és rengeteg pozitív hozadéka van. Polgármester úr számára megnyugtató, hogy Révfülöp biztonságos - a VMSZ vízimentőivel és az egyesület komoly szakmai és technikai hátterével biztosított - strandokkal várja a vendégeket, a VMSZ pedig örül annak, hogy egy olyan nyitott, támogató vezetőséggel, strandüzemeltetőkkel és alkalmazottakkal dolgozhat együtt, akik nagyban megkönnyítik a vízimentők munkáját a mindennapokban. Ezt a jól bevált együttműködést szeretnék továbbra is fenntartani, újabb ötletekkel, közös projektekkel színesíteni. Kondor Géza elmondta, hogy a korábbi évek jó tapasztalatai alapján ő maximálisan megbízik a VMSZ által nyújtott, magas szakmai színvonalú szolgáltatásban. Ahogy eddig is, a továbbiakban is a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával képzeli el a közös munkát. Bagyó Sándor pedig úgy nyilatkozott, örül annak, hogy a Révfülöpi Önkormányzattal sikerült egy ennyire jól működő, gördülékeny szakmai kapcsolatot kialakítani, nagyon várja a további közös munkát, mert Révfülöppel valóban öröm együtt dolgozni. Ez az együttműködés garancia arra, hogy 2020-ban is magas színvonalú szolgáltatásokkal és a VMSZ vízimentőivel várják vendégeiket a révfülöpi strandok.”

(Részlet a Révfülöpi Képek 2020. januári számában megjelent „Példamutató az együttműködés Révfülöp és a Vízimentők között” című cikkéből)

A Téli Vitorlás Versenysorozat indulása óta, immáron nyolcadik éve dolgozunk szorosan együtt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával. Munkájukat mindig profin végzik, ezért a magunk módján mi is igyekszünk partnerként viselkedni: több alkalommal biztosítottunk helyszínt sajtótájékoztatóhoz, de büszkék vagyunk arra is, hogy mi adunk otthont az idén második alkalommal megrendezésre kerülő VMSZ bálnak is. Mi voltunk az első balatoni kikötő, akik az összes hajójukra megkötötték a BalatonHelp szolgáltatást, amit bérlőink hatalmas örömmel fogadtak! Minden őrült ötletünkre van professzionális megoldásuk, így ők biztosították az első balatonlellei jégkarnevált is, ahol az elhíresült jégkacsát és jégkörhintát faragtuk ki a Balaton jegéből.

(Tóth Balázs, BL Yacht Club, Balatonlelle)

„Szervezőként fontos számunkra és megnyugtató ez a fajta biztonságérzet, hogy van egy csapat, akik reggeltől estig a magyar és a külföldi versenyzők „életét vigyázzák”. Az együttműködésünk nagyon jó. Munkájukkal elégedettek voltunk, feladatukat precízen és pontosan látták el. Hozzáállásuk az esemény színvonalának megfelelően professzionális volt. Hozzáértő, szimpatikus, nyitott, munkatársakat ismertünk meg. Köszönjük együttműködésüket, és reméljük a jövőben is számíthatunk rájuk.”

(Czikmántory Gábor, a Nemzeti Sportügynökség vezető tanácsadója - 34. LEN Vízilabda Európa-bajnokság)

„A 34. LEN vízilabda Európa-bajnokság egészségügyi biztosítását három szolgáltató - az Országos Mentőszolgálat, a Semmelweis Egészségügyi Kft. és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata - közreműködésével, egységes rendszerben valósítottuk meg. A rendezvény lezárását követően megállapíthatjuk, hogy ezen szolgáltatók kiváló munkája és együttműködése észrevétlenül járult hozzá a 34. LEN Vízilabda Európa-bajnokság sikeréhez.”

(Dr. Tóth Szabolcs, a Nemzeti Sportügynökség sportegészségügyi szakértője)

„Tisztelt Elnök Úr! Az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ ezúton szeretné kifejezni köszönetét a 2019. főszezon időszakában nyújtott szolgáltatásért. Kérem Elnök Urat, hogy az érintettek részére tolmácsolja köszönetünket. Tisztelettel: Piros Ottó ezredes parancsnok”

(MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ, Balatonakarattya)

„Tisztelt Vízimentő Szolgálat! Ebben az évben a Balatonakali strandra beosztott vízimentők, a szolgálatot a megszokott magas színvonalon teljesítették. A szokásos vágásos sérülések, csípések ellátása megoldott volt a közreműködésükkel. A kollégák hozzáállása, a kommunikáció mind a szolgálatot teljesítők, mind az összekötő, irányító munkatársak részéről a legpozitívabb volt. A strand biztonságos működését folyamatosan lehetővé tették, a strandgondnok munkáját támogatták, a szükséges tájékoztatást, utasításokat időben megadták. Felszerelésüket rendben tartották, körültekintően kezelték, óvták. Egy nagyobb esemény történt, - egy sikeres újraélesztés - amiben a vízimentők, az elsősegélynyújtó, és a parti személyzet közösen vett részt. Minden résztvevő tette a dolgát, és csapatként is nagyon jól vizsgáztunk! Köszönet minden kollégának! Munkájukat ezúton is köszönöm, a további sikeres együttműködésben bízva…”

(Kovács Ágnes, Balatonakali strandgondnoka)

„A korábbi évekhez hasonlóan idén is pozitív visszajelzést tudok adni a vízimentő kollégák munkájára vonatkozóan. Hatalmas feladat és felelősség a Zánkai tábor biztosítása, amit a VMSZ-es kollégák idén is profi módon oldottak meg. Külön kiemelném, hogy a jelentős viharok utáni mederváltozások után a VMSZ-es kollégák első kérésre azonnal segítettek a problémás részek homokkal való feltöltésével. Szeretném még jelezni, hogy az idei szezonban a VMSZ-es kollégák magatartása munkaidőn kívül, a nekik kijelölt szálláshelyen is példaértékű volt.”

(Kiskós Dávid, a Zánkai Erzsébet-tábor igazgatója)

„Mindenek előtt köszönöm szépen a 2019-es nyári szezonban végzett munkájukat, együttműködésüket. Részemről a szolgáltatás színvonalával összességében elégedett vagyok. A kollégák szakképzettsége és együttműködése megfelelő.”

(Herczeg-Balogh Ildikó, a révfülöpi Napfény Kemping kempingvezetője)

„A szigligeti önkormányzat részéről elégedettek vagyunk a Szigligeten dolgozó vízimentőkkel.”

(Balassa Balázs, Szigliget polgármestere)

„A Club Tihany részéről, mint strandvezető elmondhatom, hogy az elmúlt évekhez képest sokat fejlődött a szakszolgálat. Ezt elsősorban most a személyzet, a mentőcsapat rátermettségében és hozzáállásában látom. Az idei évben maximálisan meg voltunk elégedve! Magas színvonalú a vízimentés szolgálata, akár a szervezettséget, a felkészültséget, akár a felszereltséget tekintve is. Nekünk üzemeltetőknek ez teljes biztonságérzetet nyújt. Köszönjük szépen!”

(Zólyomi Katalin, a Club Tihany strandvezetője)

„Szeretném megköszönni a 2019-es szezonban végzett munkájukat. A szolgálat emberei a feladatukat jól látták el, munkájukra panasz nem volt. Segítőkészek voltak a vendégekhez, viharjelzések alkalmával kiválóan látták el a feladatukat.”

(Sólyom Gyula, Zánka falugondnoka)

„Köszönjük az együttműködést! Külön kiemelném két kolléga munkáját, akikkel szeretnénk jövőre is együtt dolgozni. Rendben tartották a stéget, figyelték a vendégeket, lelkiismeretesen csinálták a csónakszolgálatot. Mindig szóltak és a hangosba is bemondták a viharjelzést. Kommunikációjuk a kollégákkal és a vendégekkel is tisztelettudó, diszkrét és figyelmes, ami itt elengedhetetlen. Munkavégzésük és felelősségtudatuk példás. Köszönjük, hogy dolgozhattunk velük!”

(Mártonné Hajduk Villő, a Berény Naturista Kemping kempingvezetője)

Ismerje meg támogatóinkat

MOL
MOL-Új Europa
FGSZ
Das Welt Auto
PwC Magyarország
Telekom
Hungarikum Alkusz
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő
MINISZTERELNÖKSÉG

Ismerje meg együttműködő partnereinket

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Prohuman
Wein János Alapítvány
BL YachtClub & Apartments
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport
melodiak
Kürt Zrt
Galco
1%