A járványhelyzet jót is hozhat az életünkbe…

Második beszámoló

Napról, napra nehezebb viselni a korlátozásokkal járó terheket. Sokan már elértek tűréshatáruk végére, mentálisan elfáradtak az elmúlt egy év történéseinek következtében. Másokhoz hasonlóan kollégáink is ebben a nehéz helyzetben próbálnak kitartani, és amennyire csak lehet, a jó dolgokra koncentrálni.

Farkas Péter (20) a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakképzési Centrum hallgatója. Tanulmányai mellett már lassan egy éve aktívan dolgozik a szárazföldi mentésben. Péter egészen fiatalon, mindössze 16 évesen került Egyesületünk kötelékébe. Először strandi vízimentőként teljesített szolgálatot, majd egy évvel később – az úszómesteri bizonyítványt megszerezve – már nemcsak a Balaton-parti strandokon, hanem szabadtéri medencék és fedett uszodák medencetereiben is ügyelt az ott tartózkodó vendégek biztonságára. Az elmúlt években pedig, elhivatottságának köszönhetően a VMSZ mentőhajóin is lehetősége nyílt bizonyítani a mentésben való rátermettségét.

Farkas Péter

Most az ő beszámolóját olvashatják:

„Tavaly mikor beköszöntött a járvány és online oktatásra kapcsoltunk, akkor lehetőségem nyílt mentési feladatokat is vállalni, így gyakorlatilag teljes testközelből látom és élem meg a járvány minden percét.

Amellett, hogy minden más, mint a pandémia előtt, nekem mégis talán az a legnehezebb, hogy látom a sok embert, akik semmibe veszik a járványügyi intézkedéseket, így megadva az esélyt arra, hogy tovább tomboljon a vírus, és még több emberélet kerüljön veszélybe.

Persze van, amit a világjárvány sem tudott megváltoztatni, mégpedig a Családom és a Barátnőm felém irányuló szeretetét és megértő támogatását. Végtelenül hálás vagyok nekik ezért!

Fotó: VMSZ Média

Mi az, amit „ajándékként” kaptam a Covidtól? Időt a családdal. Különleges ajándék az, hogy együtt dolgozhatok Édesapámmal. A havi szolgálatok jó részét egyszerre töltjük, csak két különböző mentőegységen, így nem egyszer előfordult már, hogy ő érkezett segítségül egy-egy betegellátás kapcsán. Rengeteg olyan tapasztalattal gazdagodtam munkám során a pandémia alatt, amit azt hiszem, máshol nem tudnék „begyűjteni”.

Sikerült megtalálni önmagamat. Ez a közeg segített tudatosítani, hogy mit is szeretnék csinálni igazán. Ez motivál minden reggel, amikor felébredek és dolgozni megyek. Minden szolgálat előtti estét úgy élek meg, mintha másnap lenne az első szolgálati napom. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek a karácsony előtti estén, izgatottan várom a reggelt. Rengeteg olyan feladatot látunk el, amiből nagyon sokat tudok tanulni, mind emberismeretből, mind pedig a betegellátás, vagy a kommunikáció kapcsán. Többek között azt, hogyan próbáljak egyszerre a beteggel, a mentőegység többi tagjával és a családdal kommunikálni egy azonos időben. Sikerült olyan kapcsolatot teremteni a Bajtársakkal, aminek köszönhetően rengeteg sikeres mentést tudunk együtt úgy végigcsinálni, hogy már félszavakból megértjük mit szeretne a másik. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk egy-egy ellátás után. Van, amikor megkérdezik a nevünket, és azt mondják: „Még látjuk egymást, és hálásak vagyunk, amiért segítenek és ezt a hivatást választották!” Ilyenkor érzi az ember, hogy van értelme!

Én csak annyit szeretnék üzenni az embereknek, hogy tartsák be a járványügyi korlátozásokat, még ha azok nehezek és nyomasztóak is, de az Ő érdeküket szolgálják. Becsüljenek meg minden percet, amit szeretteikkel tudnak tölteni, és vigyázzanak rájuk!

Hordjuk továbbra is a maszkot és vigyázzunk a többi emberre! Mindenki megérdemli, hogy életben maradjon és tovább folytassa az életét, amit elkezdett! Vigyázzunk egymásra!”

Péter a csapat jobb oldalán áll

Néhány szó, melyeket Péter kiemelt: idő, család, motiváció, tanulás, emberismeret, kommunikáció, kapcsolat, Bajtársak, hála, hivatás... Olyan szavak ezek, amelyek mindig is fontosak voltak, de most, a pandémia idején még hangsúlyosabbá váltak!

És kiemelt egy egyszerű, de annál erőteljesebb szókapcsolatot: van értelme!

Igen, van értelme kitartani, tovább csinálni, vigyázni egymásra… Van értelme!