Apa és fia halt meg, miközben egy turista életét próbálták megmenteni

Két vízimentő, apa és fia haltak meg Ausztráliában, amikor mentőcsónakjuk felborult. Egy bajba került turista segítségére siettek a viharos tengeren – írja az ABC News. A vizomentok.hu megkérdezett egy ott élő magyar szakembert, aki szerint van mit tanulni a tragédiából.

Kétméteres hullámok voltak a tengeren, amikor egy harmincéves külföldi turista a vízbe gázolt, majd bajba került. A 71 éves Ross Powell és 32 éves fia, Andrew, Ausztrália Nyugat Victoria államának vízimentői egy harmadik társukkal indultak a segítségére. Hatméteres merev testű, gumi oldalfalú csónakjukat azonban elborították az erős hullámok, mindhármukat a vízbe sodorva.

Fotó: ABC

Ezután érkezett a helyszínre egy mentőhelikopter, amelyről mentőúszó ugrott a vízbe. Csörlővel emeltek ki két embert a viharos tengerből. Egyikük a bajba került turista, a másik az egyik vízimentő volt. Utóbbi súlyosan megsérült, állapota stabil, csakúgy, mint a turistáé. A másik két vízimentőn, Ross és Andrew Powell-en azonban már nem tudtak segíteni.

„Szörnyű, szívet tépő” – mondta a könnyeivel küszködve Paul James, a Surf Lifesaving Victoria elnöke, aki hősnek nevezte a vízbefulladt vízimentő párost.

Ross Powell és fia, Andrew önkéntes és tapasztalt vízimentők voltak. Teljes védőfelszerelésben indultak a turista segítségére, de rajtuk ez sem segített (Fotó: ABC)

Megkérdeztük az esetről az Ausztráliában élő Szedlák-Kun Pétert, aki éveken át dolgozott vízimentőként és oktatóként Magyarországon. Azt mondta, őt is megérintette a baleset, amelyből tanulni kell.
Most is a vízen dolgozik, a Nagy Korallzátonynál felügyeli turisták merüléseit, ezért napi tapasztalata van arról, hogyan viselkednek. Szerinte az ilyen helyzetekben a bajbajutottnak fogalma sincs róla, milyen veszélybe sétál bele, és ezen gyakran a figyelmeztető táblák sem segítenek. Ilyenek egyébként a 12 Apostol sziklánál történt baleset helyszínén is voltak.

A 12 Apostol szikla, ahol a tragédia történt (Fotó: ABC)

Ezzel szemben a vízimentők, akik a bajba került ember segítségére siettek nagyon is tisztában voltak azzal, hogy mit vállalnak. Szedlák-Kun Péter elmesélte, hogy Ausztráliában az élet minden területén nagyon komolyan veszik a kockázatelemzést. Vagyis a vízimentők feltehetően nem csupán saccoltak, hanem egymás között alaposan elemezték a helyzetet, mielőtt hajójukkal bementek a bajbajutottért. Nem tudni, pontosan mi okozta a tragédiát, de akár egy apró, nem várt esemény is vezethetett a mentőhajó borulásához.
Arra a kérdésre, hogy lehetett -e olyan pillanat, amikor a veszély miatt meg kellett volna szakítani a mentést, Szedlák-Kun Péter azt mondta:

Szerintem onnan egy igazi vízimentő nem nagyon fordul vissza.

Az ABC beszámolója szerint a mentés közben szerencsétlenül járt apán és fián volt személyes védőfelszerelés. Megkérdeztem Szedlák-Kun Pétert, hogy ezek vajon miért nem védték meg őket, miután a vízbe estek hajójukról. Hatalmas víztömegről van szó – mondta. Hiába van sisak és mentőmellény az emberen, amikor egy 2-3 emeletes ház tömegének megfelelő víztömeg zúdul rá. Ilyen helyzetben legfeljebb az segíthet, ha a következő hullám olyan messze követi az előzőt, hogy közben van idő a felszínre kerülni és levegőt venni.

A tragédiánál a kétméter magas hullámok húsz másodperces távolságokban követték egymást. Ezt a fajta hullámot az angol nyelvben külön névvel illetik, úgy hívják: „swell”. Ezek a nyílt tenger felől, akár többezer kilométerről érkeznek. Ha emellett a partközelben fúj a szél, amely helyi hullámokat gerjeszt, és vannak víz alatti áramlatok is, akkor ezeknek a hatása összeadódhat, amely nagyon veszélyes mind az úszókra, mind a hajósokra.

Ilyen helyzetben a levegőből, helikopterrel a legbiztonságosabb a mentés.

Végül ezt alkalmazták a 12 Apostol sziklánál is, azonban mire a helikopter megérkezett már csak a bajbajutottat, és az egyik vízimentőt tudták kiemelni.

Kérdés, hogy a bajba került turista miért ment be a tengerbe akkor, amikor az olyan veszélyes volt, hogy még az ő segítségére siető vízimentők is életüket vesztették. Szedlák-Kun Péternek erről van tapasztalata, hiszen naponta kihajózik a Nagy Korallzátonyhoz, 56 kilométerre a parttól, hogy ott az utasok búvárkodhassanak, illetve sznorkelezhessenek. Egy-egy alkalommal csaknem négyszáz embert visznek ki, és mindegyik csoportban

vannak olyanok, akik nem tudnak úszni, kórosan elhízottak, vagy éppen rendszeresen szednek gyógyszereket, mégis be akarnak menni a nyílt óceánba, több mint 50 kilométerre a parttól.

Mindezt azért, mert egy utazási ügynök azt mondta nekik, hogy ezt mindenképpen érdemes kipróbálni.