Bemutatkozó a MOL székházban
2013. május 10., Péntek, 22:41
![]() |
Budapest, 2013. május 9.
Május 9-én a MOL budapesti székházában nyílt lehetőségünk bemutatni egyesületünket. A MOL az egyik legnagyobb támogatónk, így nagy örömmel tettünk eleget a meghívásnak.
Igyekeztünk rövid idő alatt minél tágabb képet mutatni tevékenységeinkről, különös tekintettel azokra a lehetőségekre, amelyek széles körű érdeklődésre tarthatnak számot.
Tájékoztattuk az érdeklődőket a képzéseinkről és a vízimentő tanfolyamunk elvégzése után kínált további lehetőségekről, valamint arról, miként zajlik nálunk a napi strandi szolgálat. Ismertettük a régóta sikeres, gyermekeknek szervezett táborunkat is, melyre igen nagy érdeklődés mutatkozott, továbbá rövid bemutatók során igyekeztünk felhívni a figyelmet az újraélesztés oktatásának és a megtanulásának a fontosságára is. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan tisztában vannak ennek jelentőségével, ezért nyitottak arra, hogy elsajátítsák ezt a készséget. Sokan kihasználták a lehetőséget és érdeklődve nézték végig, hogyan lehet gyakorolni az újraélesztést egy ambubaba segítségével.
Az időpont és a helyszín lehetőséget adott arra is, hogy megmutassunk mentőeszközeinket és kivetítő segítségével mentőhajóinkat is felvittük a MOL székház nyolcadik emeletére.
Ezúton is köszönjük a meghívást!
Korábbi hírek
- 2025-08-15 - Köszönjük szépen a MOL – Új Európa Alapítvány támogatását!
- 2025-07-30 - Petíció a vizek áldozatainak emléknapjáért
- 2025-07-25 - A vízbefulladás megelőzésének világnapján a gyermekek biztonságára hívjuk fel a figyelmet
- 2025-07-11 - Újabb szárazföldi egység a gyorsabb reagálás jegyében
- 2025-07-03 - Legfontosabb feladatunk a megelőzés - a Keszthelyi Televízió riportja
- 2025-07-02 - Bagyó Sándor a Duna TV Nyár 25 című műsorában
- 2025-07-01 - Élvezd a vizet! – Hasznos tanácsok fürdőzéshez
- 2025-06-23 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre