Elrajtolt az 52. Kékszalag
Ma reggel ötvenkettedik alkalommal rajtolt el a Balaton legtradicionálisabb vitorlásversenye, a Kékszalag.
Az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj balatonfüredi rajtjához 535 hajó sorakozott fel, hogy a 9 órai indítás után megküzdjön a versenytársakkal, az időjárással és a 48 órás limitidővel.Egyesületünk a korábbi évekhez hasonlóan, idén is felkészült vízimentőkkel, tapasztalt egészségügyi személyzettel, valamint megerősített diszpécserszolgálattal működő mentésirányítási központtal biztosítja Európa leghosszabb tókerülő versenyét. A versenybiztosítás gördülékeny lebonyolítását kollégáink a Balatonfüredi Yacht Club-ban felállított versenykoordinációs központból irányítják. A vízen 10 mentőhajóval, a hajókon összesen 35 fővel – vízimentőkkel, búvárokkal és egészségügyi szakszemélyzettel - kísérjük végig a verseny két napját.
A mezőny a rajt után északkeleti irányba, Balatonkenese felé indul, hogy elérje az első pályajelet. Ezt követően Siófok felé veszik az irányt, majd a Tihanyi-szoroson áthajózva megcélozzák a Keszthelyi-öblöt. Onnan újra északkeletnek fordulnak a csapatok, vagyis elindulnak visszafelé, hogy elérjék a balatonfüredi kikötő előtt kijelölt célvonalat. A versenyzőknek percre pontosan 2 napjuk, azaz 48 órájuk van arra, hogy teljesítsék a légvonalban közel 160 kilométeres távot.
Két nap a vízen. Ez idő alatt bármi előfordulhat: tűző nap, csendes eső, erős széllel érkező vihar, vagy akár teljes szélcsend. Az időjárás mellett az éjszaka és a váratlanul bekövetkező műszaki hibák is nehe¬zíthetik a csapatok dolgát. Kétség sem fér hozzá, hogy a Kékszalag komoly kihívást jelent a versenyzőknek fizikailag és mentálisan egyaránt.
Gyenge szélben zajlik a küzdelem. Jelenleg jelentős előnnyel, Keszthely felé haladva az RSM2 vezeti a mezőnyt. Az élenjáró katamaránt a PreVital, az MKB-Prospex, a Racing Django és a Back Jack csapata követi.
Vajon idén melyik csapat lesz az, aki elsőként hajózik át a célvonalon?
Jó szelet és balesetmentes versenyt kívánunk a csapatoknak!
Korábbi hírek
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.