Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
Pontban déli 12 órakor ugrottak az első úszók a vízbe a keszthelyi Csík Ferenc Tanuszodában. Egyesületünk 18 vízimentője is vízbe szállt a győzelemért.
A VÜZ Nonprofit Kft. által szervezett verseny olyan tömegsport rendezvény, melynek célja az egészséges életmód és az úszás népszerűsítése. Az eseményre minimum 16 főből álló csapatok jelentkezését várták, amelyek 24 órán keresztül úsznak, szabadon választott úszásnemben. Csapatonként egy főnek mindig a medencében kell tartózkodnia, és egy csapatból egyszerre egy fő úszhat, a váltóban való úszás engedélyezett. Az első helyet a legnagyobb távot úszó csapat szerzi majd meg.A csapat tagjai:
Mónus Gyula csapatkapitány
Farkas Dóra
Rácz Ferenc
Puhr Ádám
Szabó Milán
Fűrész Miklós
Miklosy Péter
Bertalan Anett
Mezei Réka
Mészáros Szabolcs
Csatai Milán
Kósza Gábor András
Fecske Laura
Mészáros Zille
Mányi Tamás
Hegedűs Lukács
Gyenes Fanny
Lassú Ádám
Sajnos 3-an az eredeti jelentkezők közül sérülések miatt kénytelenek voltak lemondani a versenyen való részvételt.
Óránként cserélődő turnusokban, 3-3 úszóval teljesítettük a versenyt, úgy hogy az utolsó órában, a fináléban már minden csapattagunk vízbeszállt. Kemény kűzdelemben, hihetetlen jó úszással, szuper csapatösszetartással megszereztük a II. helyet. Összesen 111 650 métert úsztunk le.
Gratulálunk a keszthelyi Kiscápák 38 fős csapatának akik 115 350 méterrel megszerezték az első helyezést! A harmadik helyet 108 600 méterrel a Fröccs csapat nyerte el!
További helyezések:
Kisgalambok - 107 250 méter
VÜZ - 82 350 méter
Feltörekvő - vízipók 70 000 méter
A versenyről a Keszthely TV készített helyszíni közvetítést, amelyben Illés Zoltán beszél a verseny szervezéséről és Mónus Gyula a vízimentő csapat kapitánya mondja el hogy mi miért indultunk el ezen a megmérettetésen.
Remek verseny volt, köszönjük szépen a szervezőknek a profi lebonyolítást!
Korábbi hírek
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon
- 2024-12-12 - Nyíltvizi vízimentő tanfolyam indul Egerben
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján
- 2024-11-20 - Beszélgetés a vízimentő munkájáról
- 2024-11-18 - Miben hasonlít egy balatoni vízimentő és egy PwC-s kolléga munkája?
- 2024-11-15 - PARTNEREKET, FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEKET KERESÜNK EGY VITORLÁSBONTÓ LÉTREHOZÁSÁHOZ!
- 2024-10-28 - Csodával határos módon sikerült megmentenünk egy idős vitorlázót
- 2024-10-07 - A VMSZ összefoglalója a 2024. évi nyári szezonról
- 2024-09-29 - Több riasztást is kaptunk az este és az éjszaka folyamán
- 2024-09-26 - Köszönjük, hogy minket választottak!
- 2024-09-24 - Eszközmentések a déli parton
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról