Horgászok kerültek veszélybe
Fonyód, 2015. július 29.
Ma reggel, háromnegyed nyolckor két horgászt kellett menteniük a vízimentőknek a Fonyód-Bélatelepi strand közelében.
A Vízirendészet munkatársa tájékoztatása szerint két idős férfi egy stégen horgászott, s amikor a másodfokú viharjelzést kiadták, a partra akartak jutni. A csónakjuk a beszállás közben borult fel, s ezt követően vette észre őket a parttól mintegy 200 méterre a VMSZ vízimentője, még szolgálatának kezdete előtt. Ezen a részen a déli parton 2-2,5 méter mély a víz.
A Vízirendészet munkatársa tájékoztatása szerint két idős férfi egy stégen horgászott, s amikor a másodfokú viharjelzést kiadták, a partra akartak jutni. A csónakjuk a beszállás közben borult fel, s ezt követően vette észre a két személyt a parttól mintegy 200 méterre a VMSZ vízimentője, még szolgálatának kezdete előtt. Ezen a részen a déli parton 2-2,5 méter mély a víz.
A vízimentő azonnal riasztotta a VMSZ Zánkai Központját, ahonnan munkatársaink a Vízirendészet segítségét kérték, mivel az ő hajóik közelebb voltak a helyszínhez. A két férfi egyike egy stég lábába kapaszkodva tartotta magát, őt a vízirendőrök hajójukba emelték, míg a másik férfiért a vízimentőnk úszva ment a vízbe, s a parton biztonságba helyezte.
A 70 év körüli horgászoknak végül az ijedtségen kívül nem esett bajuk, s végül szerencsésen megúszták a kalandot. Az eset idején az érintett medencében II. fokú viharjelzés volt érvényben.
Tar Mihály, szóvivő
Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-07-03 - Legfontosabb feladatunk a megelőzés - a Keszthelyi Televízió riportja
- 2025-07-02 - Bagyó Sándor a Duna TV Nyár 25 című műsorában
- 2025-07-01 - Élvezd a vizet! – Hasznos tanácsok fürdőzéshez
- 2025-06-23 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?