Interjú Mentőmellény Nagyköveteinkkel - Bodnár András

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) 2021. júliusában számos ismert és elismert embert kért fel arra, hogy legyen “mentőmellény nagykövet”, segítsen a mentőmellény viselés népszerűsítésében. Köztük van Bodnár András, az elmenybalaton.hu tulajdonosa – vele beszélgetünk.

András, te és cégeid már nem először kapcsolódtok a VMSZ munkájához.

Már évek óta együttműködünk különböző projektekben. Először “A semmit nem lehet odadobni” kampányhoz csatlakoztunk, amivel azt szerettük volna elérni, hogy a vízibicikliken legyen valamilyen mentőeszköz, amivel segíteni lehet, ha valaki arról beugorva, beesve bajba kerül. És amikor hallottam, hogy elindul a mentőmellény viselés népszerűsítésére a kampány, akkor egyértelmű volt, hogy a saját eszközeinkkel szívesen csatlakozunk ehhez is.

Bodnár András a 2021.08.19. Alsóörsön rendezett sajtótájékoztatón

Neked miért fontos, hogy az emberek hordjanak mentőmellényt?

Én magamat maximálisan balatoni emberként aposztrofálom. Imádom a Balatont, a gyerekeimet is balatoni gyerekeknek, embereknek nevelem, a vállalkozásaimnak is egy jelentős része a Balatonhoz kötődik, melyeket az élménybalaton.hu brand alatt építünk folyamatosan. Azt gondolom, hogy ha valakit “megfertőz” a Balaton, akkor onnantól kezdve ezer szállal kötődik hozzá. Nekünk ez egy olyan különleges hely, amit egyrészt nyilván imádni meg élvezni kell, de ezen túlmenően meg azt gondolom, hogy óvni, védeni minden eszközzel. Egy olyan Balatont álmodtunk meg, amivel a legkevésbé összeegyeztethető az, hogy negatív érzések vagy fogalmak társuljanak hozzá. Például az, hogy emberek, vagy legrosszabb esetben gyerekek fulladnak a vízbe. Aki igazi balatoni embernek érzi magát, az amellett, hogy nagyon-nagyon szereti a tavat, és minden percét legszívesebben ott töltené, azt gondolom, hogy valamiféle felelősséggel is tartozik iránta. És mindenki nyilván a maga módján tudja ezt kifejezésre juttatni. Mivel nekünk vannak olyan kommunikációs csatornáink, amelyek segíthetnek a vízimentőknek a figyelemfelkeltésben, én így tudok a leghatékonyabban segíteni.


Magánemberként mit jelent neked a víz?

Alapvetően almádi ember vagyok, Almádiban töltöttem a gyerekkoromat. Minden odaköt, ott tanultam meg úszni – mi nem uszodában tanultunk anno-, a nyarainkat évtizedekig, reggeltől estig a strandon, a vízparton töltöttük. Amikor már megtehettük, akkor pedig folyamatosan vitorláztunk.

Van három lányom, ők is imádják a vizet, imádják a balatoni életérzést, ami egyébként nem csak a tóhoz kötődik nálam, hanem a parthoz is, a Balaton-felvidékhez is, és ez az egész úgy, ahogy van, kompletten, egy kis csoda. Amikor nyáron nyaralást tervezünk, akkor én mindig azzal érvelek, hogy innen mégis hova menjünk, mert annyi jó dolog van itt helyben, pl. bármikor felszállhatunk a hajóra, felpattanhatunk egy Schiller waterbike-ra tekerni egyet, vagy ehetünk-ihatunk egy finomat a csodás panorámát nézve. És ilyenkor nyilván jön a család, és próbál meggyőzni, hogy oké, de azért valahova mégis menjünk el nyaralni és én persze mindig engedek…

A Balaton tényleg egy nagyon különleges hely. Hogyha az ember nézi, vagy kívülről fújja - mint én-, az Ötvös Csöpi filmeket, akkor tudja, hogy a Balaton és környéke már a nyolcvanas években is úgymond rendszer volt a rendszerben, és ez a mai napig egy picit megmaradt. Itt azért vannak Balatoni sajátosságok, amit csak a balatoni ember ért. Igazán csak a balatoni ember tud itt dolgozni, üzletet kötni, érvényesülni, és igazán a balatoni ember érti azt a nyelvet, amit itt beszélnek. Úgyhogy nekem a Balaton, egyben a munka, a szórakozás, a szerelem, a gyerekkor, az én gyerekeim gyerekkora, és sok minden más. Egy igazi nagybetűs Csoda úgy ahogy van!

A vízzel kapcsolatban vannak-e rossz vagy félelmetes élményeid?

A szüleim mindig nyugtával dicsérték azt, ha egy-egy nyarat túléltünk. Nem voltunk rossz gyerekek, de elevenek voltunk, és nagyon sokszor kerültünk kisebb-nagyobb bajba.

Mondok egy példát. Régen az almádi strandon a gyerekrész is mély víz volt, tehát nem homokkal fölszórt pancsoló, mint manapság. Tulajdonképpen csak lekerítettek korláttal vagy kerítéssel egy részt, és az volt a gyerekeknek fönntartott hely. Ezt mi, amikor már kicsit nagyobbak voltunk, inkább különböző kihívásoknak a teljesítésére használtunk. Például fölötte próbáltunk átugrani. A leghülyébb ötletünk azonban az volt, hogy a sarkunkkal vájtunk egy lyukat a korlát alá az iszapba, vagy a homokba, és ott kellett átúszni. És hát volt, amikor úgy beszorultam a korlát alá, és ráadásul akkor nem is nagyon voltak a környezetemben felnőttek, hogy hosszú másodpercekig gondolkoztam, hogy ha én nem tudom magam kiszabadítani, akkor azért csúnya véget ér ez a sztori.

Volt olyan is, még tizenévesen, hogy „elkötöttünk” egy kis vitorlást egy barátommal. Az elkötés alatt nem az ellopást értem, hanem azt, hogy volt egy üdülő, ahonnan el lehetett vinni a hajókat, csak mi éppen akkor nem szóltunk a felnőtteknek. Plusz olyan alapvető eszközöket, mint a hajóhoz passzoló kormánylapát, vagy svert, kicsit hanyagul dobáltuk be a hajóba, mondván, úgyis csak megyünk egy kört. És ahogy lenni szokott, a balatoni vihar pillanatok alatt ott termett, és mivel semmi segélyhívó eszköz nem volt nálunk, mentőmellény és evező sem, mindennel és mindenhogyan próbálkoztunk, hogy kijussunk. Szerencsére sikerült, és tanultunk is belőle egy életre. Egy csomó ilyen gyerekcsínynek tűnő dologban benne voltunk annak idején, akkor nem fogtuk fel, hogy konkrétan az életünkkel játszunk. Én azt próbálom átadni a gyerekeimnek is, hogy legyenek vagányak, mert azt gondolom, hogy ha valaki feszegeti a határait, és nem a telefonját nyomkodja, hanem a valós életben él, abból rengeteget fog profitálni felnőtt korára, de van az a határ, amikor már az életét kockáztatja. Úgy kell elmenni a határokig, akár gyerekkorban, akár felnőtt korban, hogy valójában az öröm legyen, az életét soha ne kockáztassa senki. A gyerekeknek is azt mondom, hogy igenis ki lehet menni akár olyan körülmények között is vitorlázni, amikor a hobbi vitorlázó nem menne ki, de akkor legyünk maximálisan felkészültek, amihez hozzátartozik a mentőmellény is, de hozzátartozik a vitorlázás tudás is, és az, hogy ne legyél egyedül. Az egészséges arányt kell a vagányság és a biztonság között megtalálni, és akkor lesznek olyan élményeink, amit utána egy sör mellett jó megbeszélni.

Az #EgyÉletemEgyMellényem kampány egyik leglátványosabb elemét ti csináltátok. Még most is kint van Alsóörsön az egyik legforgalmasabb kereszteződésben egy csaknem 100 négyzetméteres molinó. Szerintem mindenki látja, aki nyugatról jön autóval. Milyen visszajelzéseket kaptatok erre?

A saját környezetemben is kapok pozitív visszajelzéseket, és visszaméréseket is csinálunk egy-egy akcióval kapcsolatosan. Ebből az látszik, hogy mind az üzenet, amit kitettünk, mind a kreatív, nagyon nagy hatékonysággal eljutott az emberekhez. Egyrészt a felület méreténél fogva, másrészt maga az üzenet, a szlogen is, illetve a kreatív is olyan, ami vonzza a tekintetet. És mivel ez nem egy klasszikus kereskedelmi hirdetés, ezért sokkal jobban befogadják az emberek, sokkal jobban beivódik, és kíváncsiak lesznek arra, hogy ez micsoda, mert nem megszokott, hogy egy társadalmi célú kampány ilyen szintű publicitást kapna.