Interjú Mentőmellény Nagyköveteinkkel - Kende-Hofherr Krisztina

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata 2021. júliusában számos ismert és elismert embert kért fel arra, hogy legyen “mentőmellény nagykövet”, segítsen a mentőmellény viselés népszerűsítésében. Köztük van Kende-Hofherr Krisztina, producer, menedzser, motivációs előadó is – vele beszélgetünk.

Kende-Hofherr Krisztina

- Kriszta, Te nagyon szereted a vizet, mennyi időt töltesz víz mellett vagy vízen?

- Igazából amennyit csak tudok, mert a nagy víz látványa engem valamiért nagyon megnyugtat. Hogy ez tó, tenger, jelentősebb folyó, az tulajdonképpen mindegy, a víz közelsége és a hangja nekem a teljes relaxációt jelenti.

- Jól úszol?

- Nagyon jól úszom, mert a szüleimnek az volt az álláspontjuk, és ezt a fiainknál mi is így csináltuk, hogy a járás megtanulása után a következő az úszás elsajátítása kell legyen, azért, hogy legyen vízbiztonságuk. Gyerekkoromban létezett egy úgynevezett úszó óvoda a Margitszigeten, amit egész nyáron napközis tábor jelleggel csináltak akkori nagynevű úszásoktatók. Oda jártam, gyakorlatilag minden szabadidőmben nyaranta, úgyhogy én nagyon korán megtanultam nagyon jól úszni.

- Akkor a vízbiztonságod is nagyon magas szintű lehet.

- Igen, de én a természetet mélységesen tisztelem. Szerintem nagyon más a medence vize, mint a természetes vizek. A medence vizében valóban van egy tökéletes vízbiztonságom. De ha épp úgy érzem, hogy mégse, akkor a fal mellett úszom. A természetes vizeknél mindig azt érzem, hogy ez egy jóval hatalmasabb dolog, mint én, és annyira kiszámíthatatlan, még ha nagyon szeretem is, hogy ott mindig eszembe jut, hogy jaj, mi van, ha jön egy örvény vagy egy hínár. Tehát mindig tovább gondolom eggyel, óvatosabbnak kell lenni a természetes vizekben.

Én a Tisza mellett nyaraltam sokat a nagyapámmal, a Balatonon is voltunk mindig a szüleimmel, de alapvetően a legtöbb időt a Tisza mellett töltöttem. És nálunk alapszabály volt icike-picike korom óta, hogy hiába tudok úszni, hiába van vízbiztonságom, hiába medence vagy a folyó, mindig leöblítjük a testünket, mert a felhevült meleg test nem tudjuk, hogyan reagál a hideg vízre. És mivel a nagyszüleim ezt belém nevelték, ezért tovább adtam a gyerekeimnek. Tehát ők is, hiába mind a kettő jól úszik, vagánykodnak, mindenki előbb lelocsolja magát, mielőtt beugrana. Ez apróságnak tűnik, de szerintem nagyon fontos.


- A fiaiddal hogyan tudod megbeszélni a vízbiztonsági kérdéseket? Ők már kamaszok.

- Én azt a nevelési elvet vallom, nem csak ezzel kapcsolatban, hanem minden kérdésben, hogyha elmagyarázom a mikéntjét és az okokat, akkor megértik, és akkor sokkal könnyebb betartatni - tehát én nem utasítok, hanem elmondom. Ez pici koruk óta így van. Dani is és Marci is nagyon pici koruk óta tudnak úszni. Sajnos nagyon sok tragédia történik nyaranta, ők is értik, hogy a mentőmellény használatával sokakat lehetett volna megmenteni. Ezért fölveszik, még akkor is, ha azt gondolják, hogy ciki vagy ők tudnak úszni.


-Miért vállaltad el a felkérést arra, hogy mentőmellény nagykövet legyél?

- Ez egy érzelmi kérdés volt az én szempontomból, egyrészről nagyon szeretem Balázs munkásságát, nagyon-nagyon lenyűgözőnek tartom azt, amit ő Lellén épít és képvisel (Tóth Balázs, a BL YachtClub és Apartments vezetője, a mentőmellény nagyköveti programunk egyik ötletgazdája és motorja – a szerk.). Ráadásul pont azutáni hétvégén hívott föl, hogy történt az a tragédia, egy testvérpár bement gumimatracon és meghalt. Az engem nagyon megérintett, sokat gondolkodtam ezen, már Balázs hívása előtt is, és nem volt kérdés, hogy ha csak egy ember fölveszi a mellényt, mert pont tőlem hallja, akkor ezt csinálni kell. Ez a személyes vonal. A másik vonal pedig az, hogyha az ember a tevékenységével eggyel ismertebb vagy eggyel több emberhez szólhat, azt szerintem nagyon fontos jó dolgokra használni.