Interjú Mentőmellény Nagyköveteinkkel - Liptai Claudia

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata 2021. júliusában számos ismert és elismert embert kért fel arra, hogy legyen “Mentőmellény Nagykövet”, segítsen nekünk a mentőmellény viselés népszerűsítésében. Köztük van Liptai Claudia színésznő, műsorvezető is - vele beszélgetünk.

- Claudia, az édesanyád a Balaton mellől származik. Ennek köszönhetően sok időt töltöttél a tónál?

- Igen! Amikor a vakáció v betűje felíródott krétával a táblára, akkor már azzal a lendülettel szinte csomagoltunk és indultunk is. Fölültünk a Déliben a vonatra, alig vártam már, hogy elhagyjuk a pályaudvart, és az első szendvicsemet elfogyaszthassam. A vonatnak a műbőr szaga, az összes állomás, már amikor a Balatont eléred, az annyira meghatározó, hogy egyszerűen nem lehet semmihez sem hasonlítani. Leszálltunk Balatonszepezden, és onnantól kezdve nagyjából augusztus 31-ig én lent voltam.

- A balatoniak általában nagyon jól ismerik a tó szépségeit és veszélyeit is. Neked is a családod tanította meg, hogy mire kell figyelni?

- A nyolcvanas években azért más volt ennek a kultúrája, de arra emlékszem, hogy vártam, mint a messiást, a balatoni vihart, mert imádtam és egyben rettegtem is tőle. Anyunak az egyik testvére lent élt, tehát nem jött föl Budapestre, mint a többiek, őhozzá mentünk mindig. Ő nagyon komoly horgász volt, sokszor előfordult, amikor lent voltunk a strandon, hogy beleszippantott a levegőbe, és mondta, hogy „gyerekek pakoljunk, mert jön a vihar”. Valószínűleg, aki a Balatonnál él, az sokkal jobban ismeri a vizet. Anyu is mindig nagyon komolyan vette a viharjelzést, néztük a szemközti parton lévő lámpát, és azonnal ki kellett jönnöm a matraccal, ha jelzett.

Liptai Claudia

- A gyerekeidnek ezt hogy adod tovább? A lányod már kamasz, nem lehet könnyű.

- Két különböző típusú és korú gyerekről van szó. A kicsi az egyértelmű, rá adok mellényt meg karúszót, őnála egyértelműen jobban félek, hogy valami baja lesz, mert még nem tud úszni.

Panka nagyon jól úszik, ezért nála úgy érzem, hogy kevesebb a félnivalóm, de pont ezért nagyobb is a veszély, mert a merészség is nagyobb. Azért az egy komoly kihívás, hogy egy kamaszra ráadjak egy mentőmellényt, ha csak gumimatracozni megy. Hallottunk arról a szörnyű esetről, amikor gumimatraccal sodródtak el gyerekek vagy mentek távolra, és arról beszélgettünk, hogy nagyon kevés szülőben merül fel, hogy az úszni tudó gyerekeivel baj történhet. Az emberek önhittek, mindig úgy gondolják, hogy velük ez nem történhet meg. Szerintem ez az alapvető probléma.

Nehéz, mert ha Panka lányom azt mondja, „anya, bemegyek egy kicsit matracozni” én meg szólok neki, hogy „vedd már föl a mentőmellényt”, „de tudok úszni”, „de vedd föl a mentőmellényt, mert ki tudja, hogy meddig úszol be…” Nehéz egy kamasz gyereknek ezt lenyomni a torkán. De egy felnőttnek is, mert mindenki azt hiszi, hogy ott a matrac, belekapaszkodok, hát mi baj történhet velem?

Teljesen őszinte leszek: igazán mi is az idei évben gondolkodtunk el azon, hogy ne csak egy kenuban vagy egy csónakban, hanem még egy vitorláshajón is viseljünk mentőmellényt, akkor is, ha tudunk úszni.

- Hogy látod, amikor a Balatonon vitorláztok, mennyire általános, hogy viselik a mellényt az emberek?

- Semennyire. Hát hol látsz te mentőmellényt, hogyha nem egy versenyről van szó? Jönnek-mennek az emberek, nagy pezsgősüveggel a kezükben, de mellényt én még nem láttam rajtuk. Pedig nincs is olyan hajó, ahol nagyon szabadon tudsz sétálni, tele van mindenféle kiálló fém dolgokkal, kötelekkel, és hát ugye kicsit más az ittas ember mozgáskultúrája. Szerintem egy kajakban vagy egy SUP-on jobban elhiszi az ember, hogy valami baja lehet, mint egy nagy hajón.

- A hajó mérete hamis biztonságérzetet ad?

- Ez a jó kérdés, pont nemrég volt egy pillanat, amikor elvesztettem az egyensúlyomat a hajó szélén, pedig én nem iszom, de félelmetes volt- főleg úgy, hogy nem vagyok jó úszó-, hogy én most oda beesek, aláesek a hajónak, vagy elég, hogy csak mellé esek.

Én nem vagyok egy szélsőséges ember, aki nagyon szigorú szabályokban hisz, de ebben az esetben szerintem kötelezővé kéne tenni a mentőmellényt, mert nehéz átvinni, hogy bárkivel történhet bármi. Nemrég voltunk nyaralni, a barátnőm izma begörcsölt a tengerben, nekünk kellett kihúzni. Tényleg pillanatokon múlhat, hogy nagy baj történik.

- Miért vállaltad el a felkérést, hogy mentőmellény nagykövet legyél?

- Egyértelműen a gyerekek miatt. Én „szuperpara” anyuka vagyok, és minden alkalommal, amikor olvasok egy ilyen borzalmas hírt, nagyon mélyen átérzem a szülőknek azt a soha el nem múló fájdalmát, ami ott lesz egész életükben. Mert elvesztette a gyermekét egy rossz döntés miatt, vagy azért, amit szerintem mindenki gondol, hogy „velünk ez nem történhet meg”. Iszonyú fontos szerintem, hogy ez ne csak egy egyszer elmondott vagy tovább lapozott hír legyen. Egyébként is hiszek a népnevelésben meg a példamutatásban, én is figyelek, követek embereket, akiktől tanulhatok, például olyasmit, amitől biztonságosabb lesz az életem.