Interjú Mentőmellény Nagyköveteinkkel - Litkey Farkas

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata 2021. júliusában számos ismert és elismert embert kért fel arra, hogy legyen “mentőmellény nagykövet”, segítsen a mentőmellény viselés népszerűsítésében. Köztük van Litkey Farkas, többszörös világbajnok, Európa-bajnok, magyar bajnok, olimpikon vitorlázó – vele beszélgetünk.

Litkey Farkas

- Manapság, ha egy gyermek elmegy egy vitorlásiskolába, akkor teljesen természetes, hogy mentőmellényt kell viselnie. Te vitorlázó közegben nőttél föl, és egész piciként, óvodás korodban is űzted ezt a sportot. Hogy emlékszel vissza, amikor kicsi gyerek voltál, a biztonságra hogyan tekintettek?

- Volt mentőmellény a mi gyerekkorunkban is, de ez a természetes, mindennapos mentőmellény használat, ami manapság van, az én gyerekkoromban még nem volt így. Emlékszem, hogy a hajóban ott volt a mentőmellény, de nem volt rajtunk folyamatosan. A mai fiatalok, és itt már gondolok a mai 40 évesekre is, akik kishajóval versenyeztek, nekik annyira természetes a mentőmellény, hogy bármilyen hajóban mennek, mindig felveszik, hogyha vízre mennek. Tehát ebben jelentős változás történt a versenysportban az elmúlt 20 évben.

- Minek köszönhető ez a változás?

- Azt hiszem, hogy Lehoczky Gábor és Déry Anita halála ebben meghatározó volt. 1998-ban haltak meg, egy késő őszi Keszthely-Kenese gyorsasági rekordkísérlet során. Beestek a hideg Balatonba, nem volt rajtuk mentőmellény, és odavesztek. És az, aki erről tudott, onnantól kezdve hordta a mentőmellényt, és mindenkit erre tanítottak. Az akkor már edzőként dolgozók keze alatt felnőtt gyerekeknek teljesen természetes a mentőmellény viselése. És látom, hogy külföldön is mindig rajta van a gyerekeken. Sőt, a parton is rajtuk van, ők így készülnek reggel. Mint amikor valaki elmegy síelni és felveszi a síruhát. Ugyanígy része a mellény a vitorlázóruhának, és abban mászkálnak a gyerekek a parton. Én ezt nagyon szeretem látni.

Amikor hozzánk először megérkezik egy gyerek, rögtön az az első, hogy „tessék, itt a mentőmellény, fel kell venni”. És pont. Amikor jó idő van, mindig van rá lehetőség, hogy fürödjenek, lehűljenek. Sőt, a gyakorlat része az, hogy a szélcsendes napokon is vízre megyünk, és gyakorolják a borulást, a hajó felállítását, de mentőmellényben végzik ezeket a gyakorlatokat is.

Litkey Farkas a #egyeletemegymellenyem kampány sajtótájékoztatóján

- Amikor valaki azt mondja nekem, hogy azért nem vesz fel mentőmellényt, mert kényelmetlen kajakozás vagy SUP-ozás közben, akkor azt szoktam mondani, hogy nézd meg a vitorlázókat. A közvetítésekben ma már egész közelről látjuk, hogy milyen gyorsan mozognak, milyen hirtelen váltanak testhelyzetet, és egyáltalán nem akadályozza őket a mellény.

- Igen, de hozzá kell szokni. Én értem, amikor azt mondják, hogy a nagy nyárban kimennek evezni, és nem esik jól viselni. Hiszen nem csak arról van szó, hogy hogyan tudok mozogni, hanem hogy melegít, nem járja át a testemet a szél. Szóval meg kell szokni, de tudatosan kell tenni. Hasonlóan, ahogy annak idején hozzászoktunk a biztonsági övhöz. Nekem még volt olyan autóm, amiben nem volt biztonsági öv. Aztán minden autóba tettek, és kötelező lett bekapcsolni. Most már meztelennek érzem magam, hogyha nem kapcsolom be az övet az autómban.

A mentőmellénnyel is ezt kell elérni, de ezért tenni kell. És hogyha az ember elkezdi magában tudatosítani, hogy „márpedig én “felveszem”, akkor megszokja és utána hiányozni fog. Ebben biztos vagyok.

- Téged lehet látni vízen mellény nélkül?

- Igen. Vannak olyan hajók, amelyek korláttal vannak szerelve, ahonnan nagyon-nagyon nehéz kiesni. Ezekben a hajókban nincs szükség mentőmellényre, csak, amikor olyan szél lesz, olyan hullámok vagy időjárási körülmények keletkeznek, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az ember a korláton át kiessen.

És még egy dolog nagyon fontos, ritkán mondják el, de szerintem kell róla beszélni. A hajó fedélzetén hordjuk a mentőmellényt, de olyan hajóban, ami kabinnal van szerelve, amikor oda bemegyünk, le kell venni. Ugyanis a kabinból - ha víz alá kerül - a mentőmellény miatt nem, vagy csak nagyon nehezen lehet kijönni. A felhajtóerő ugyanis felnyomja viselőjét a kabin tetejéhez, jelentősen megnő a menekülő víz alatti ellenállása és e-miatt nem, vagy csak nagyon nehezen tud előre, kifelé haladni a hajó gyomrából. Ezek ritkábban előforduló helyzetek, de emlékszem olyan eseményre, amikor a hajó elsüllyedt, és nem volt a kabinban az embereken mentőmellény, és ez így volt jó, mert különben nem tudtak volna kijönni onnan.

De a SUP-on, kajakon, kis vitorláson, kérdés nélkül mindig hordani kell a mellényt.


- Talán a vitorlázás az a vízi sport, amit a legtöbbféle időben, még erős szélben, esőben és hidegben is lehet űzni. Ebből vajon következik az, hogy a vitorlázók jobban tisztelik az időjárást, a természetet, a vizet?

- Igen, valószínűleg így van. Aki SUP-ozni, evezni megy ki a vízre, ahhoz van szokva, hogy mindig békés körülmények között megy ki, és nem érzi a szükségét a mentőmellénynek. Egy vitorlázó tudja, hogy kell a mentőmellény, hiszen ez egy nehéz körülmények között is élvezhető sportág. A vitorlázókra általában jellemző a fegyelmezettebb viselkedés, és az egymás iránt érzett felelősségtudat is. A vitorlázók tudják, hogy egymásra számíthatnak, hogyha baj van, hiszen a sporttárs vagy a versenytárs az, aki a legközelebb van, ő tud leggyorsabban menteni.

- A Balatonra rengeteg ember jár nyaralni, akik csak rövid időszakra érkeznek, és nem ismerik a veszélyeket.

- Amire én rálátok, az egy szűk szelet. Szervezek üzleti regattákat, és részt veszek mások által szervezett üzleti regattákon is, ott általában olyan emberek vannak, akik csak akkor, egyszer vitorláznak. Ott nincs probléma ezzel, hiszen tapasztalt, jó vitorlázók mellett hajóznak, ilyenkor él a hajókapitány tisztelete, és amikor azt mondja, hogy kell a mellény, akkor egyszerűen felveszik az utasok. Néha az is előfordul, hogy megijednek ettől, kérdezik, hogy „miért kell felvenni, baj lesz, rossz idő lesz?” És akkor az ember elmondja, hogy nem, csak azért kell felvenni, mert most egy kicsit erősebb szél lesz, jól fogunk szórakozni, de a vitorlázásnak ilyen szélben része az, hogy hordjuk a mellényt.

A strandolókra nem látok rá annyira, de azt szoktam tapasztalni, hogy Kenesén, amikor a szél úgy fordul, hogy befújja a matracosokat távolabb, a víz közepe felé, ott komoly probléma van. Nyugodtabb időjárási körülmények között kievezgetnek egy kicsit távolabb, aztán elkezd fújni a szél, nagyon gyorsan viszi a matracot, amin fekszenek, és erre nincsenek felkészülve.

Amikor vendégekkel hajózunk, akkor meg szoktam nekik mutatni azt a sebességet, amellyel az 1500-as világcsúcsot tartják gyorsúszásban. Mindig megdöbbennek, hogy milyen alacsony sebesség ez. Azért teszem ezt, hogy legyenek tisztában azzal, hogyha eltávolodnak a parttól, akkor az úszósebesség - és nyilván nem tud senki úgy úszni, ahogy az 1500-as világcsúcsot ússzák -, alig-alig elég arra, hogy bizonyos távolságot megtegyünk a tavon. Tapasztalom azt is, hogy azt gondolják „kiugrom a hajóról, aztán visszaúszom”. Néha ezt is engedem, hogy lássák, hogy ezt sem lehet megcsinálni. Tehát nem éri utol még egész gyenge szélben sem a hajót. Ez fontos dolog, és el kell mondani: az ember lassú a vízben, kimondottan lassú, viszont a matrac nagyon gyors lehet akár.