Keszthely Triathlon
Pünkösdkor még a vitorlázók, most hétvégén pedig már a triatlonisták népesítették be a keszthelyi Balaton-partot.
A szombati versenynapra két távra, Középtávra és Sprint távra lehetett nevezni. Középtávon több, mint hatszázan, Sprint távon majdnem kétszázötvenen álltak rajthoz. Vasárnap pedig ingyenes programokkal várták a résztvevőket. A szervezők gondoltak a gyerekekre (Enduraid gyerekfutás), a szerelmesekre (Love Run) és a naplementét kedvelőkre (Sunset Run) is, így mindenki megtalálhatta a neki leginkább testhezálló feladatot.
A triatlon három sportágat foglal magába. A három versenyszámot (sorrendben: úszás, kerékpározás, futás) egymás után, pihenés nélkül kell teljesíteniük a versenyzőknek. A versenyidőbe a két szám közötti átöltözés ideje (depóidő) is beleszámít.
A versenyzők úszással kezdtek. A kijelölt versenypályát három mentőhajóval, nyolc vízimentővel és egy mentőtiszttel biztosítottuk. Az idő az ilyenkor szokásos átlagnál is melegebb volt, ami plusz terhelést jelentett a triatlétáknak, akik kétség kívül Európa egyik legszebb pályáján mérhették össze tudásukat.
Mozgalmas hétvége volt a mostani! Örülünk, hogy a Keszthely Triathlon és a balatonfüredi Nyíltvízi Úszó Világkupa biztosításában is részt vehettünk!
Korábbi hírek
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!