Kik dolgoznak azért, hogy biztonságos legyen a Balaton?

A Balaton sokaknak az önfeledt kikapcsolódásról, strandolásról vagy sportolásról szól. Ahhoz, hogy ezt biztonságban tudjuk megtenni sok szakember összehangolt munkájára van szükség – vízen és szárazföldön egyaránt.

Ezt a koordinációt a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testülete (korábban annak elődje) végzi majdnem három évtizede. Jamrik Péterrel, a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének elnökével beszélgetünk.

Jamrik Péter a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének elnöke

Mit jelent az, hogy valaki közbiztonsági tanácsos a Balatonnál?

Ez általában valamilyen támogató feladatot jelent, a közbiztonságot tágan értelmezve kell elvégezni a szervezési-, elemzési- és koordinációs feladatokat. A közbiztonságról az embereknek elsősorban valamiféle rendőrségi jellegű ügy jut az eszükbe, hiszen az a közbiztonság leginkrimináltabb területe, de ide tartoznak a katasztrófavédelem, a tűzoltás, és a mentés különböző elemei. A Balaton esetében még külön izgalom, hogy ez Magyarország legnagyobb szabad vízfelülete, tava, itt működik viharjelző rendszer, egy jól szervezett vízimentés. Ezek szintén a közbiztonsághoz tartoznak. De ide értjük a környezet- és vízvédelmet is, továbbá a vízi-, a közúti- és a légiközlekedés biztonságát is.

Rendkívül izgalmas lehet, hogy ennyi szakterületet kell valahogyan egyesíteni egy-egy cél érdekében. Miért vállaltad annak idején ezt a feladatot 26-27 évvel ezelőtt?

Nekem a rádiótávközlés a megélhetésem és már akkor is az volt. Amikor kitört Romániában a forradalom (’89-ben), az oda induló különböző segélyszállítmányok rádiós rendszeren történő követését, kommunikációját gyakorlatilag 48 óra alatt meg kellett szervezni. Így kerültem kapcsolatba a Vöröskereszttel, rádiósként foglalkoztattak. Akkoriban a vízimentés a Vöröskereszthez tartozott és épp akkor kezdték ezt a tevékenységüket újjáéleszteni. Két évvel később II. János Pál pápa közvetlen kíséretébe is bekerültem, én végeztem a rádiókommunikációs koordinációt. Ott már együtt kellett dolgoznom a rendőrséggel, a mentőszolgálattal, a tűzoltósággal. Ezekkel a szervezetekkel megmaradtak a kapcsolataim.

Akkoriban volt a Balatonnak kormánybiztosa. Nemcsók János tudós ember. Ő kért föl, hogy kormánybiztosi meghatalmazottként segítsek egy fejlesztési program összeállításában. Aztán 1999-ben már létrejött a Balaton Régió Közbiztonsági Tanácsadó Testülete, és felkértek, hogy segítsek a két évvel azelőtt kidolgozott fejlesztési program végrehajtásában is. Így lettem a testület elnöke egészen 2010-ig, a megszűnéséig. Feladatait a Balaton Fejlesztési Tanács vette át, melynek elnöke bízott meg a közbiztonsági tanácsosi tevékenységgel és a Közbiztonsági Testület elnöki feladatainak ellátására.

Mi motivál arra, hogy csaknem három évtizede ellásd ezt a tevékenységet? Ez egy pro bono munka, vagyis nem jár érte fizetés.

Balatoni vitorlázóként nagyon régóta, 50 éve járom a vizet, így triviális volt, hogyha a Balatonnal kapcsolatos feladat van, akkor abban szívesen részt veszek. Így aztán ez a három elem szépen összekapcsolódott. Tehát maga a rádiózás - ami egyébként az összes koordinációnak az alapja volt -, a Balaton, a vitorlázás, a Balaton iránt érzett szerelem és az a kapcsolatrendszer, ami a nyolcvanas évek közepétől kialakult.


A Közbiztonsági Tanácsadó Testület megszervezése hogyan kezdődött?

Az egész arról szólt, hogy a turistákat és az itt lakókat felkészítsük a biztonságukat érintő helyzetekre, illetve bűnmegelőzési jellegű tevékenységeket dolgozzunk ki. Ehhez meg kellett szervezni magát a szervezetet és akik ehhez társultak, azoktól deklarációkat kértünk arról, hogy milyen felelősséget vállalnak. Ez a testületi tagokat képviselő szervezetekre vonatkozik, tehát rendőrfőkapitányságokra, katasztrófavédelmi igazgatóságokra, mentőszervezetekre, stb. Nagyon fontos volt, hogy az eszközöket és az erőforrásokat meg kellett szervezni ehhez, majd hatékonyan alkalmazni a módszereket, később a fejlesztéseket.

Az is szempont volt, hogy minél több civil szervezet vegyen részt a munkában azért, hogy az önkormányzatok, az állam, illetve a civilek között célszerűen el lehessen osztani a feladatokat. Mind ehhez a társadalmi támogatottságot is meg kellett teremteni. Millió egyeztetés és levelezés eredménye ez, függetlenül attól, hogy kormánybiztosi meghatalmazottként - kvázi egyéni harcosként – kellett-e dolgozni az első időszakban, vagy a megyei közgyűlési elnökök által létrehozott testület vezetőjeként a kétezres évek elején.

Azt a szót használtad, hogy ’harcos’. Miért?

Nehéz röviden összefoglalni azokat a társadalom-szociológiai kérdéseket, amelyek befolyásolják a helyzetet a Balaton körül, de a lényeg az, hogy minden szereplőnek van egy saját érdekhalmaza. Saját érdeke, érdekviszonya, valamint felelőssége és eszközrendszere van a rendőrségnek, a mentőszolgálatnak, a katasztrófavédelemnek és a civil szervezetnek. Tökéletesen eltér például egy fizetett alkalmazott és egy civil, önkéntes munkát végző személy habitusa. Ha azt a sok-sok elemet, ami befolyásolja a tó körüli közbiztonságot össze akarjuk fogni egy csokorba, egyfajta harcot kell vívnia az embernek. Ám inkább visszavonnám ezt a szót, az a helyes, ha azt mondom, hogy konszenzusteremtő képességet kell fölépíteni.

Harcolni később kellett a források megszerzésénél, mert ott viszont meg kell küzdeni más, szintén forrásért ácsingózó szervezettel, vagy a források fölött rendelkező különböző szintekkel. A vízimentés kapcsán például nagyon izgalmas volt, amikor az egészségügyi tárca képviselőivel kellett vitatkozni annak érdekében, hogy a mentésről szóló törvényben ne csak a közúti- és a légimentés, hanem a vízimentés is legalább egy fejezetbe belekerüljön.

2010. Kolontár

2013. Nagykovácsi

Ha már a forrásokat említetted: a Rupert, a Balaton egyetlen sürgősségi mentőhajója is ennek a testületnek köszönhető.

Mióta ezt csinálom, több mint másfél milliárd forint érkezett közbiztonsági feladatokra. Ennek része volt az EMESE (Elsősegélynyújtás, Mentő és Sürgősségi Ellátás) program is. Ennek keretében finanszírozta a Balaton Fejlesztési Tanács a Rupertet.

Az elmúlt 25 évben hogyan változott a közbiztonság a Balatonnál?

Az utóbbi 15 évben indult nagy fejlődésnek. Az első éveket azért nem merem minősíteni, mert az arról rendelkezésemre álló kép hiányos, de egy biztos, hogy a rendszerváltás éveiben mindenki kereste a helyét. Ebben az időszakban a közbiztonság nem volt túl erős, történtek rablások, több életellenes bűncselekmény, virágzott a prostitúció és a gépkocsi lopás.

Aztán 2004-2005-től elindult egy fejlődés. Az európai idegenforgalmi területekre vonatkozóan sokféle statisztika áll rendelkezésre. Mindegyiket lehet kritizálni, de a Balaton ezekben majdnem minden negatív paraméternél az utolsó három helyen szerepel. Tehát amikor azt mondják, hogy az egy látogatóra eső zseblopások, vagy rablások száma, nyaraló feltörések száma, gépkocsilopások száma ennyi és ennyi, akkor a sor végén vagyunk. Magyarul egyre feljebb kapaszkodunk a minőség rangsorán.

Ezek a partra, a szárazföldre vonatkozó mutatók. Mi a helyzet a vízi közbiztonsággal?

Egyetlen egy olyan tényező van, ahol nagyon hullámzó az eredmény, ez pedig a súlyos vízi balesetek száma. Ezt olyan okok idézik elő, amivel nem tudunk mit kezdeni. Olyanokra gondolok itt, mint az egyéni felkészültség, az egyéni felelősségtudat, a felelős gondolkodás és viselkedés. Ezeket nem lehet közbiztonsági eszközökkel garantálni vagy befolyásolni. Ehhez kell egy nagyon komoly, generációkon átívelő nevelés.

A Balaton egy sekély tó összehasonlítva egy csomó más európai tóval vagy a tengerekkel. Ezért szokták azt hinni, hogy a Balaton nem lehet veszélyes. Dehogyisnem! Ötven centis vízbe is belefulladnak emberek.

Ha megnézzük, hogy az Adriai-tenger nyári idegenforgalmi szezonjában hányan jelennek meg turistaként, vendégként és hány halálos vízibaleset van, valamint ezt összehasonlítjuk a balatoni helyzettel, akkor elkeseredek. Miért kell két, SUP-on ülő fiatalnak meghalni? Vagy miért kell vitorlázás közben úgy meghalnia egy fiatalnak, hogy hatan ülnek körülötte a hajón? Ezek olyan elemek, amiket nem lehet sem a vízimentés, sem a prevenció eszközeivel, sem autokrata módszerekkel megelőzni. Csak egyféleképpen lehet: ha azok, akik idejönnek érzik, hogy a Balatonba bele lehet fulladni akkor is, ha csak 50 centis a víz.

Ha valaki nagyon tisztel egy területet, esetleg fél tőle, legyen az tenger, óceán, gleccser vagy egy meredek sziklafal, akkor nem csinál olyat, amivel saját magát bajba keveri. Ha azt látja, hogy a Balatonban körülötte ötszázan sikongatva pancsolnak és térdig ér a víz, akkor elfelejti, hogy öt méterrel arrébb már három méter mély lehet. Ahogyan az sem jut eszébe, hogy ez egy nyílt víz, ahol beleléphet vagy ráléphet valamire, amitől megijed vagy megsérül.

Egy picit a Balatonnak ezt a kvázi veszélytelennek történő bemutatását is az egyik tényezőnek érzem a vízibalesetek számának alakulásában. Én is nagyon sokat járok a tengeren és bevallom, egészen máshogy állok hozzá. Amikor kimegyek egy hajóval a Balatonon és látom magam körül az összes partot, akkor más a veszélyérzetem, mint amikor kimegyek a tengerre és két óra múlva már nem látok szárazföldet sehol.

A Balaton egy veszélyes közeg és nem azért veszélyes, mert ménkű mély, vagy mert tele van cápákkal, hanem azért, mert az emberek tudatában úgy jelenik meg, hogy a Balaton nem veszélyes.


A Közbiztonsági Testületben hivatalban lévő szakemberek dolgoznak a Balaton környéki rendőrfőkapitányságokról, a Mentőszolgálattól, a Katasztrófavédelemtől, és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke is tagja ennek. Ezen felül egy szakértői csoport is segíti a munkát, melyben részt vesz többek között egy meteorológus, a viharjelző rendszert működtető szervezet tagja és a Vitorlás Szövetség képviselője is. Tehát szakmailag nagyon hiteles szervezetről van szó. Neked elnökként mit kell tenni ahhoz, hogy hallgassanak a Közbiztonsági Testületre a döntéshozók?

Ez az egyik legnehezebb feladat. Az, hogy a köz- és vízbiztonsági feladatokra jelentős forrást kell fordítani, általában senki sem kérdőjelezi meg. Azt, hogy mennyit kell rá fordítani, azt se kérdőjelezik meg, legfeljebb azt mondják, hogy most nincs rá ennyi pénz. A nagyobb baj ott van, hogy kormányzati szinten nehéz megtalálni ki az, aki ezt a feladatot sajátjának érzi.

Mondok egy példát: vízimentés. A rendőrségi törvényben van egy mondat, ami alapján azt lehetne mondani, hogy a vízimentést a rendőrök végezzék, hiszen a rendőrségi törvényben szerepel, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel vízimentést is végeznek. Ám ez a kis „is” szócska kevés ahhoz, hogy a vízirendészet kapjon annyi eszközt, forrást és embert, amivel ezt el tudja látni. A Vöröskeresztről szóló törvényben szintén szerepel a vízimentés azzal, hogy ez a Vöröskereszt egy önálló tevékenysége, a felkészítés és az oktatás mellett a különböző katasztrófahelyzetekben segítenie kell. A törvény azonban nem írja elő egyiküknek sem azt, hogy saját forrásból teljes felelősséggel végezzék ezt. A katasztrófavédelmi törvény ugyanígy tartalmazza a tűzoltóság műszaki mentési ágazatára vonatkoztatva, hogy a vízen történő katasztrófavédelmi eseményeknél és műszaki mentéseknél nekik mit kell tenni. Ezen kívül benne van a vízi közlekedésről szóló törvényben is, hogy a hajó vezetője, amennyiben azt tapasztalja, hogy valaki segítségre szorul, akkor saját és hajója biztonságát nem kockáztatva segítenie kell.

Na most, amikor ennyi bába között elvész a gyerek, akkor nagyon nehéz ezt a tevékenységet koordinálni. A civil vízimentők - melyek közül a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a Balatonon a legnagyobb és legjelentősebb szervezet -, ezt úgy próbálja megoldani, hogy nincs normatív költségvetési támogatása, annyit tud ebből a feladatból magára vállalni, amennyire a saját eszközrendszere és saját kapacitása elegendő. Ez jelenti a legnagyobb megoldandó problémát, és 25 éve nem sikerült abban igazi eredményt elérni, hogy az állam - mint a költségvetési források gazdája és mint aki az ilyen jellegű katasztrófavédelmi vagy közrendvédelmi feladatokért felelős - ezt normatív költségvetési forrás biztosításával segítsen megoldani.

Nagyon sok minden változik mostanában a Balaton körül. Ezek részben helyi változások. Például az, hogy egyre több területet építenek be a parton és a környező településeken, vagy hogy romlik a nádasok állapota. Egyre több a vitorlás is. Várhatóan többen fognak itt üdülni, mint eddig. Ezt azért említem, mert ahogyan mondtad, a Közbiztonsági Testület feladatai közé tartozik a környezet- és a vízvédelem is. A helyi átalakulásokhoz hozzáadódnak globális változások is. Nemcsak az éghajlatváltozásra gondolok, hanem arra is, hogy az infokommunikációs eszközök és rendszerek is elképesztő sebességgel fejlődnek. Ezekre hogyan készültök, hogyan kell a testületnek reagálni?

A testületnek is meg kell változni, újjá kell szervezni magunkat, új módszereket kell kitalálni, és ha szükséges, akkor új személyeket is bevonni, mert ezek a társadalmi változások pozitív reakciókat kell, hogy szüljenek. Ennek az átalakulásnak a folyamatát készítem most elő, ez a fő feladatom a nyár kezdetéig. A felkészülés technikai része még viszonylag egyszerű, mert ahogy az új eszközök megjelennek, igazából csak pénz kérdése, hogy be tudjuk-e vezetni őket. Ott van például az AIS, egy automatikus hajókövető rendszer, amit a nemzetközi vizeken már évek, sőt majdnem évtizedek óta használnak, de a Balatonon még nem működik rendszer szinten. Számos vízi turisztikai lehetőséget, koordinációt és automatikus szabályozási megoldást lehetne vele megoldani. Vannak vízimentőhajók, illetve a vízirendészetnek és a BAHART-nak is AIS berendezéssel felszerelt hajói, amelyek be tudnának kapcsolódni ebbe, de igazából nagyon messze van az, hogy minden hajó föl legyen szerelve. Nincs még meg a politikai akarat, és emiatt nincs meg a jogszabályi környezet és talán ezért nincs is még forrás arra, hogy ezt megcsináljuk.

A társadalmi változások közül azt említeném, ahogyan épül be a Balaton. Az egy erős túlzás, hogy lassan fürdőkádszerű lesz, de az tény, hogy egyre több és egyre magasabb ház épül a parton (szálloda, luxus nyaraló, apartmanház). Ez befolyásolja a part összképét és kicsit befolyásolja például a meteorológiai jelenségek kezelését is. Hiszen egy erősen beépített, magas épületekkel övezett partszakaszon, az a mögött kialakuló szélviszonyok ugyanolyanok, mint egy erdősáv esetén. Tehát egy darabig szélcsendes területen vagy, aztán kilépsz belőle és hirtelen ott lesz a váratlan szél, amivel már nem tudsz mit kezdeni. Vannak ilyen apró, de már jövőbe mutató problémák.

Nyilván az éghajlatváltozásnak is megvannak a velejárói. Például az, hogy vannak olyan évek, amikor nagyon sok víz hiányzik a Balatonból - ilyen volt az idei nyár is. Érdekes módon ezt a vízszintet az 1600-1700-as években is, sőt az 1800-asokban is leírták már, de akkor nem okozott gondot, hogy a hajók fönnakadnak a kikötőkben, mert olyan hajókat használtak, amelyek a Balatonra voltak tervezve. Akkor mintegy 60 centis merülése volt a vitorlásoknak, most olyan hajókkal van tele a Balaton, amelyeknek 2 méteres merülése van. Ezek szinte kivétel nélkül a tengerre tervezett hajók. Behozzák ezeket kevés balatoni tapasztalattal rendelkező tulajdonosaik, majd reklamálnak, hogy alacsony a vízszint, nem tudnak kimenni a kikötőből. Ennyire megváltoztak az igények a Balatonon.

Folyamatos kezelést igényel a tó körül kialakult komplex helyzet, amit a „konfliktusmátrix” táblázatba foglaltunk össze. A Közbiztonsági Testületnek feladata, hogy ennek sorait és oszlopait is csökkentse. Hát ez nem sikerül. Mind a két dimenzióban növekszik a konfliktusmátrix. Egyre több olyan turisztikai fejlesztés, idegenforgalmi és szabadidős attrakció van a Balatonon, ami konfliktust gerjeszt. Erre kell felkészülnünk.


A Közbiztonsági Testület hogyan segíti a felkészülést? Szakvéleményt fogalmaz vagy fogalmaztat meg, víziókat, esetleg jogszabály-módosítási javaslatot?

A testület nem hatóság és nem is vállalkozás. Tehát nem tudunk korlátozni, szabályozni vagy saját eszközzel megoldani valamit. Először is nagyon sok információt gyűjtünk be, elemzünk, ezekből szakanyagokat készítünk, amiket véleményeztetünk, megpróbáljuk elfogadtatni és beleterelni a megoldás ösvényébe a problémát. Ez hol sikeres, hol sikertelen.

Például a sürgősségi mentőhajó megjelenése egy sikeres időszak terméke volt. Az, hogy három sürgősségi mentőhajó kellene a Balatonon körülbelül ugyanazzal a felszereltséggel, kapacitással, eszközrendszerrel és személyzettel ahhoz, hogy a jelenlegi igényeket ki lehessen elégíteni, ez nem sikerült egyelőre. Ezzel együtt a Testület küzd annak érdekében, hogy megvalósuljon.

De ugyanide tartozik sikerként az is, hogy nagyon sok gyalogátkelőhelyet tudtak fényjelzővel felszerelni az elmúlt évek alatt. Minden évben van négy-öt olyan dolog, amit sikerként könyvelünk el. Ezek közé tartozik az is, hogy az országban egyedül a Balatonon működik egy digitális technológiájú közösségi célú rádiókommunikációs rendszer, a „Balatrönk” – támogatva a rendezvényeket, az önkormányzati szolgáltatásokat, a vízimentést, a polgárőrségeket.

Mi az, amit nagyon szeretnél, ha megvalósulna a balatoni közbiztonsággal kapcsolatban?

Három dolgot tudok különösebb gondolkodás nélkül megemlíteni. Az egyik a vízibiciklik biztonsága. Tudom, hogy nagyon sokan elleneznék, ha nyílt vízen mentőmellényt kellene hordani a vízibiciklin. Viszont, ha korlátozni akarnánk, hogy hol lehet vízibiciklizni, akkor is lázonganának, mondván, nem úszómedencében akarnak strandolni, hanem szabad vízen. És a kettő között ott van a viselkedésnek az a határmezsgyéje, ahol belefulladhatnak a gyerekek. Ez főleg a déli parton, a marásvonalnál probléma, ahol hirtelen mélyül a víz. Két méterrel odébb még csak derékig vagy nyakig ért a víz, most meg már 2-3 méter.

A másik a különböző strandeszközök használatának szabályozása, és itt elsősorban a SUP-ra gondolok. Hihetetlen divatos lett, és végtelenül felelőtlenül használják az emberek – nem mindenki, de jelentős arányban. Települések között SUP-ozik úgy, hogy nincs nála mentőmellény, nincs nála telefon vagy az nincs vízálló tokban, nem tájékoztatja a környezetét, hogy Füredről átevez Csopakra. Ezen eszközök használatát bizonyos feltételekhez kötném.

És a harmadik, hogy a vízen történő sürgősségi mentés eszközparkját fejleszteném. Ehhez legalább három sürgősségi mentőhajót vizionálnék azért, hogy mind a három medencében hasonló ellátást lehessen biztosítani.

A szárazföldi közbiztonság fejlesztéséhez egy olyan kívánságlistát tudnék írni, ami sokkal hosszabb és sokkal nehezebb, és több idő megoldani. Például, ha valaki megkérdezi, hogy egy mentőautó péntek délután miért nem jut el gond nélkül Füredről Zánkára, miért kell a dugóban állnia – hát ezek más jellegű gondok. Ezt vagy a közúti megközelítés kiváltásával, vagy olyan beruházásokkal lehet javítani, amelyek most még irreálisak.