Kitüntették kollégánkat a Szív-és Érgyógyászati Klinikán

Büszkék vagyunk kollégánkra, Nádasdi Zoltánra, aki az ’Év munkatársa’ kitüntetést kapta a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán év végén, ahol az Érsebészeti Osztályon a betegszállítást koordinálja. Zoli nálunk szolgál szabadidejében, idén kezdi 19. szezonját.

Ismerjenek meg egy csupaszív vízimentőt, egy igazi csapattársat, aki matrózként és ritkán még strandi vízimentőként dolgozik a Balatonon. Hogyan vezetett az út az Operett Színháztól a sürgősségi mentőhajóra? Erről is kérdeztük.

- Zoli, hogyan lettél vízimentő?

- Gyerekkorom óta járok a balatonszepezdi, Vírius strandra, ahol húsz évvel ezelőtt jó viszonyba kerültem a helyi vízimentővel. Ő beszélt rá, hogy jelentkezzek, pedig már nem voltam olyan fiatal, a harmincötödik évemben voltam. Nem állt távol tőlem a dolog, mert annak idején, amikor még nem volt professzionális vízimentőképzés Magyarországon, fiatal gyerekként elvállaltam a vízimentő szolgálatot Balatonszepezden. Az önkormányzat hirdette meg, önkéntes munkának számított, kaptunk egy egészségügyi ládát és egy faevezős csónakot. Nem kellett akkor még hozzá tanfolyamot végezni.

A képzés után nagyon megszerettem ezt a munkát. Általában Szepezden szolgáltam valamelyik strandon, de előfordult, hogy a déli parton is vállaltam műszakot. Aztán egy alkalommal elkerültem Zánkára, és nagyon megtetszett az a strand. Jóval nagyobb volt, mint a szepezdiek. Úgyhogy utána már csak a zánkai strandra kértem magam. Ott kialakult egy jó viszony a személyzettel - a strandgondnokkal, a falugondnokkal-, így sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan lehetne fejleszteni a strandot. Ekkor alakítottak ki egy gyereköblöt, hogy biztonságosabban tudjanak fürdeni a gyerekek, és napvitorlákat is felszereltek, hogy egy kicsi árnyékot adjon nekik.

Nádasdi Zoltán

- 2018-ban egy kamasz testvérpár vízibiciklizett a Balatonon, a fiú belecsúszott vagy ugrott a vízbe, megijedt valamitől, és a testvére szeme láttára megfulladt. A testvére lehet, hogy meg tudta volna menteni, hogyha van bármilyen mentőeszköz náluk, amit oda tudott volna dobni. Ezután elkezdtünk egy kampányt, aminek az volt a célja, hogy a vízibicikliket szereljék fel valamilyen odadobható mentőeszközzel, hiszen minden évben történt olyan haláleset, ami valószínűleg megelőzhető lett volna így. Arra kértük kölcsönzőket, hogy rakjanak például mentőgyűrűket a vízibiciklikre, a strandolókat pedig arra, hogy olyan eszközt béreljenek, amin van ilyen. Te a saját pénzedből vettél egy csomó mentőgyűrűt.

- Úgy voltam vele, hogy ha törik, ha szakad én ebbe a kampányba beszállok. Vállaltam plusz munkákat a Klinikán, és az abból származó bevételemet mind mentőgyűrűkre és a hozzájuk tartozó felúszókötelekre költöttem. Zánkán is van vízibicikli kölcsönző, nagyon jól ismerem a tulajdonost, könnyű volt megbeszélni vele ezt.

Idén pedig Szepezden, a Központi Strand kölcsönzője fogja felszerelni mentőgyűrűkkel az eszközei. Nagyon örülnék, hogyha belátná a többi üzemeltető is, hogy ez egy hasznos dolog. És nem utolsó sorban azt gondolom, hogyha a vízibiciklik föl vannak szerelve ilyen mentőgyűrűkkel, akkor talán még többen kikölcsönöznék ki, mert biztonságosabbnak éreznék.

-Pár vízimentőszállás komfortosabbá tételéhez is hozzájárultál.

Zánkán a mentőhelyiséget újítottuk fel egy asztalos és egy villanyszerelő barátommal, Füreden pedig hiányzott néhány szekrény a vízimentőszálláson, azokat készítettük el. Mindig is vállaltam plusz munkát, ami jól fizetett. Így tudtam ezekből a bevételekből felajánlani a vízimentőknek.

Mentőgyűrűvel felszerelt vízibicikli Zánkán

- Az elmúlt 3-4 évben ritkán osztanak be strandi vízimentőnek, inkább valamelyik hajóra matróznak. Azt mondják a hajóvezető kollégák, hogy bár nem régóta vagy matróz, mégis annyira lelkes vagy, hogy nagyon jó veled dolgozni.

- Nagyon szeretek hajón lenni, mert minden nap tanulok valamit, nagyon izgalmas ott dolgozni.

Talán azért szeretnek velem dolgozni, mert a személyiségemből adódóan könnyen teremtek kapcsolatot és mindenkivel meg tudom értetni magamat. Fontosnak tartom, hogy azonosuljunk más generációkkal, mert csak akkor tudunk sikeres mentési feladatokat végrehajtani, ha valóban megértjük a másikat. Más egy 16 éves gondolkodása, és más az én generációmé, az ötveneseké. Lehet, hogy a fiatal kolléga ötlete a célravezető, lehet, hogy az enyém. Valahol találkozni kell a gondolatainknak, hogy a munka rugalmas, könnyű és szerethető legyen. Át kell alakítani picit az agyunkat, hogy ne legyenek viták, és megértsük a másik felfogását, és azt, hogy mit, miért, hogyan szeretne. Nagyon sokan dolgozunk együtt, különböző területein a vízimentésnek, ebből kell egy csapatot formálni, amit csak a másik megértésével lehet. Ez nem mindig könnyű, de törekedni kell rá.

Matrózként a Fecske nevű mentőhajónkon

- A kórházban dolgozó kollégáid az mondják, hogy ez neked könnyen megy. Nemcsak a kollégák irányába, hanem a betegek felé is. Nagyon könnyen kapcsolódsz velük.

- Hát igen, mert mindig arra kell gondolni, hogy ha esetleg én is ilyen helyzetbe kerülnék, akkor én mit várnék el. Nyilván az ember, hogyha bekerül a kórházba, akkor a segítséget várja el. Ezért úgy kell minden nap bemenni, hogy amennyire tőlem telik, mindent meg kell tennem, hogy a beteg egy kicsit komfortosabban érezze magát. Ha tehetem, megállok a betegekkel beszélgetni, kicsit próbálom vidítani őket, viccelődök. És mindig arra gondolok, hogy én is kerülhetek ilyen helyzetbe bármikor. Akkor majd én is azt szeretném, hogy empatikusan, kedvesen bánjanak velem.

-Tíz éve dolgozol a Klinikán. És most kaptál egy díjat, aminek az a különlegessége, hogy az összes kolléga szavazhatott, hogy kit jutalmazzanak. Te lettél az Év munkatársa. És ez nem az első díjad, már harmadszor kaptál valamilyen elismerést.

-Őszintén meglepődtem. Azt gondolom, hogy az egészségügyön belül talán ez a legfontosabb, hogy jó kapcsolatunk legyen egymással, és persze a betegekkel. Meglehetősen stresszes ágazat az egészségügy, így nagyon fontos, hogy minden nap az ember egy-egy jó szót szóljon a kollégáihoz. Hogy pozitívan induljon a nap, és pozitívan is végződjön. Akármilyen feszültek is vagyunk, egy-egy jó szót lehet mindenkihez idézni. Rengeteg stressz éri az embert az egészségügyben, nemcsak azért, mert nehéz esetekkel, betegségekkel találkozunk, hanem nagyon sokszor adódik technikai probléma (például egy gép meghibásodása, vagy adminisztrációs hiba), ami megakadályozza, hogy jól végezzük a munkánkat. Pici vidámságot, bohóságot muszáj belevinni a munkába, hogy könnyebben átlendüljünk a nehézségeken.

- Mindig is egyértelmű volt, hogy segítő szakmában fogsz dolgozni?

-Nem. Korábban az Operettszínház díszítője voltam, és azt is nagyon szerettem. Eszembe sem jutott, hogy az egészségügyben dolgozzak. De a vízimentés megmutatta, hogy milyen jó dolog segíteni a másik embernek. Nagyon megtetszett a vízimentő tanfolyamon, hogy megtanultuk, mit kell tenni egy adott sérülésnél milyen ellátásban részesítsük a bajbajutottat. Jó érzés volt, hogy tudom, mit kell csinálni, nem csak állok ott tehetetlenül. Ennek hatására kezdtem ebbe az irányba érdeklődni, és elvégezni egy tanfolyamot, aminek köszönhetően most a Klinikán dolgozom.

- Milyen vízimentő vagy, amikor strandi mentőként dolgozol?

- Én egy szigorú ember vagyok. De ezt a szigorúságot úgy kell előadni, hogy ne legyen sértő, bántó. Figyelni kell arra, hogy milyen korosztályhoz szólok, hogyan szólok. Nézem, milyen társadalmi réteghez beszélek, hogyan reagál arra, amit mondok, és ha kell, azonnal változtatok a kommunikációmon. Van, hogy nagyon határozottan kell fellépni, de akkor is tisztelettudóan. Például, ha valaki sörrel a kezében megy be a vízbe, vagy láttam, hogy a parton már megivott egy-két pohárral. De nem szabad senkihez gorombán szólni, mert az indulatot szül.

A veszélyre hívom fel a figyelmet, elmagyarázom, hogy miért veszélyes az adott helyzet, és következetes vagyok, tehát mindig mindenkihez odamegyek. Sokan mintha kikapcsolnák a veszélyérzetüket, mikor megérkeznek a partra. Egész egyszerűen nem akarnak tudomást venni arról, hogy a Balaton hordoz magában veszélyforrásokat. Ezért kell nekünk, vízimentőknek figyelni rájuk. Az lenne az igazi, ha a strandolók magukra és másokra is figyelnének. Ha úgy mennének a vízbe, hogy figyelik a körülöttük strandolókat is. Hogy minél nagyobb esély legyen időben segíteni.

Általában megértik az emberek, amit mondok, amiről beszélgetek velük. Olyan egyszer-kétszer fordult elő az elmúlt 18 évben, hogy erősítést kellett kérni, mert egy extrém társasággal kellett dűlőre jutni. Ilyenkor a Mentésirányítási Központunk küld segítséget, vagy végső esetben fordulhatunk a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysághoz. De ez tényleg nagyon ritka, általában megértik az emberek, hogy mi csak a biztonságuk érdekében szólunk.

- A kórházi szabadnapjaidon és a szabadságod ideje alatt is vízimentőként dolgozol?

Igen. Tavaly el akartam menni nyaralni két hétre, de aztán ez nem jött össze. Főleg azért, mert pont olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akikhez nagyon ragaszkodom, illetve ragaszkodunk egymáshoz. Segíteni nagyon jó érzés. Együtt segíteni még jobb.

Az mindig nagyon jó, ha a mentés végén azt mondhatjuk, hogy na, ez egy sikeres dolog volt. Annak nagyon-nagyon tudunk örülni. És ez egy közös érzés, ami rendkívül felemelő.