Köszönjük a Balaton-átúszók adományát!
Az idei Balaton-átúszáson a nevezők a nevezési díj befizetésekor dönthettek úgy, hogy jótékonykodnak is.
Utalhattak Patkás Tominak, akit leginkább becenevén, Rockyként ismerünk. Egyetlen nyílt vízi paraúszónk arra gyűjtött, hogy eljusson az Alcatraz úszásra San Franciscóba. És utalhattak nekünk, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) is. 912.000 forintot ajánlottak fel nekünk az átúszás résztvevői, nagyon szépen köszönjük! A VMSZ civil szervezet, adományokból és saját bevételeinkből tartjuk fent magunkat, nagy szükségünk van az ilyen felajánlásokra.A Balaton-átúszást szervező cég, az Aranyhíd Balaton Átúszó Sport Kft. ügyvezetőjével, Máth Istvánnal beszélgettünk az adományozás kapcsán.
Tavaly lehetett először adományt csatolni a nevezési díjhoz az Átúszáson. Hány résztvevő jótékonykodott idén?
A nevezők 7,3 százaléka. Ez egy jó arány, amit magunk sem gondoltunk volna.
A nevezőknek technikai szempontból egyszerű dolguk volt, a nevezési díj online kifizetésekor dönthettek úgy, hogy adományt is fizetnek.
Igen, 2000 forint volt az induló összeg, de dönthettek úgy, hogy ezt megduplázzák, megtriplázzák. Lehetőségként ajánlottuk ezt fel.
Külföldi példák adták az ötletet?
Nagyon régóta foglalkozunk azzal, hogy jótékony célra gyűjtsünk. Rengeteg partnerünk van ebben, a Gyermekmentők, a Bátor Tábor vagy a Suhanj Alapítvány, amely fogyatékkal élőket támogat, illetve von be sporttevékenységekbe.
Külföldön ennek nagy hagyománya van, főleg Angliában, ez volt számunkra a példa. Először azzal kezdtük, hogy felkértünk futó vagy úszó “nagyköveteket”, hogy gyűjtsenek pénzt a versenyek előtt egy adott célra. Ezekkel az adományokkal érkeztek a versenyekre, így fizették be jótékony célokra.
Miért döntöttek úgy, hogy a VMSZ legyen az egyik támogatható szervezet az idei Átúszáson?
A kollégákkal együtt döntöttük el, hogy kinek a javára gyűjtünk pénzt a nevezők által. Kézenfekvő volt, hogy a vízimentőket választjuk, hiszen önökre mindig lehet számítani, nagyra becsüljük a munkájukat. Örülünk, hogy a versenyen nyújtott szolgáltatásuk díján túl hozzá tudunk járulni a működésükhöz, mert évről évre látjuk, hogy sokakat mentenek meg. A Balaton egy igen veszélyes üzem, nagyon fontos a vízimentők munkája a Vízirendészet mellett.
Korábbi hírek
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon
- 2024-12-12 - Nyíltvizi vízimentő tanfolyam indul Egerben
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján
- 2024-11-20 - Beszélgetés a vízimentő munkájáról
- 2024-11-18 - Miben hasonlít egy balatoni vízimentő és egy PwC-s kolléga munkája?
- 2024-11-15 - PARTNEREKET, FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEKET KERESÜNK EGY VITORLÁSBONTÓ LÉTREHOZÁSÁHOZ!
- 2024-10-28 - Csodával határos módon sikerült megmentenünk egy idős vitorlázót
- 2024-10-07 - A VMSZ összefoglalója a 2024. évi nyári szezonról
- 2024-09-29 - Több riasztást is kaptunk az este és az éjszaka folyamán
- 2024-09-26 - Köszönjük, hogy minket választottak!
- 2024-09-24 - Eszközmentések a déli parton
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról