Közlekedik a család
2021. szeptember 2., Csütörtök, 09:06
Mi is ott voltunk a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedő döntőjénél az egyik állomáson. A körültekintő, biztonságos közlekedésről szóló versenysorozat döntőjében 20 család vett részt, nálunk az újraélesztést kellett bemutatniuk.
Az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság által rendezett verseny országos döntőjének egyik napján, augusztus 28-án, a badacsonyi strandon kiépített állomáson vízirendészettel és elsősegéllyel kapcsolatos feladatokat kellet a résztvevő családoknak kivitelezniük. A vízirendészeti ügyességi feladatot a családok egyik felnőtt tagja hajtotta végre, miközben az újraélesztést a másik felnőttnek és egy gyermeknek kellett bemutatni egy arra alkalmas, úgynevezett AMBU babán. Ezen kívül a defibrillátor használatát is értékeltük az egyik mentőtiszt kolléganőnk által összeállított pontrendszer alapján.
Ezen túl a családok autós és kerékpáros ügyességi feladatokban, műszaki ismeretekben, és egyéb közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatok elvégzésével mérték össze tudásukat és felkészültségüket.
Korábbi hírek
- 2025-08-15 - Köszönjük szépen a MOL – Új Európa Alapítvány támogatását!
- 2025-07-30 - Petíció a vizek áldozatainak emléknapjáért
- 2025-07-25 - A vízbefulladás megelőzésének világnapján a gyermekek biztonságára hívjuk fel a figyelmet
- 2025-07-11 - Újabb szárazföldi egység a gyorsabb reagálás jegyében
- 2025-07-03 - Legfontosabb feladatunk a megelőzés - a Keszthelyi Televízió riportja
- 2025-07-02 - Bagyó Sándor a Duna TV Nyár 25 című műsorában
- 2025-07-01 - Élvezd a vizet! – Hasznos tanácsok fürdőzéshez
- 2025-06-23 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre