Közlemény
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának tevékenységét érintő sajtóhírek pontosítása, kiegészítése
Tar Mihály, VMSZ Szóvivő közlése:Július 23-án reggel az M1 televízió reggeli műsorában elhangzott mondatommal kapcsolatban megjelent, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivőjeként állítottam, hogy idézem a megjelent szöveget: „Évente három-négyezer embert kell kimenteniük a vízimentőknek Magyarországon - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.”
Miután ez az állítás így nem hangzott el, hogy idézem ezt is szó szerint: „ … úgy látjuk, hogy 3-4 ezer körül van a mi mentéseinknek a száma.”
Ezt követően – az én hibámból – nem történt meg ennek az adatnak (értsd: mentések száma) a kibontása, mely így okot adhatott olyan félreértésre, amelyből a valótlant tartalmazó kijelentést sikerült általam elmondottnak megjelentetni.
A 3-4 ezer mentés szám valós, de ez NEM ENNYI VÍZBÓL KIMENTETT EMBERT JELENT!
Nagyon sokszor, nagyon sok helyen elmondtam és kollégáim is elmondják amikor mentés számról beszélünk, hogy ebben a számban döntő részben, 90-95 százalékban nem vízből mentések szerepelnek. A 3-4 ezres számban a kagylóvágásos apró sérülésektől, a focizás közben megrándult boka ellátásán át, a parton összeeső ember újra élesztéséig minden benne van.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata mentőtiszti gépkocsit is üzemeltet, melyet az Országos Mentőszolgálat riaszthat, szükség esetén akár 20-25 km-re is a Balaton partjától. Az így végrehajtott ellátás is szerepel a mentési számaink között.
A sürgősségi mentőhajóinkat is riasztja az OMSZ olyan esetekhez, amelyek a parton történő sérült, vagy beteg gyors ellátását igénylik. Ha ez víz felől gyorsabban megoldható, mint szárazföldről, vagy a levegőből, akkor is a hajóink személyzete érkezik és segít azokon, akiknek szükségük van erre.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata mindezek mellett az ország számos szabad vízén, vagy medencék mellett teljesít szolgálatot. Uszodák, szállodák, Vízi élményparkok kérik szolgáltatásunkat és az itt végrehajtott beavatkozások is a mentéseink számát gyarapítják, melyek döntő többsége megint csak nem vízből történő mentést takar.
Mindezek után kérem a Tisztelt Szerkesztőségeket, hogy a fenti, a valóságban elhangzottól eltérő, tartalmában pedig félreérthető kijelentést az általam leírtakkal kiegészíteni szíveskedjenek azért, hogy az olvasók, nézők, hallgatók a valós információk birtokában ítélhessék meg a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának, mint a feladatot ellátó egyesületnek, valamint munkatársainknak a tevékenységét!
Mindezek mellett természetesen szívesen állok bármelyik szerkesztőség rendelkezésére, amennyiben szeretnék a fent leírtakat bármilyen formában – interjú, telefonos interjú, stúdióbeszélgetés stb – közzétenni és a félreértelmezett információt megfelelő kiegészítéssel, a valós tartalmat közzétéve megjelentetni.
Köszönöm a figyelmet!
Tisztelettel,
Tar Mihály, szóvivő
Vízimentők Magyarország Szakszolgátata
+36 30 38 30 100
tarmihaly@vizimentok.hu
Korábbi hírek
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.