Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Toyo Tires

Mi biztosítottuk a Balatonátúszást

A Balatonátúszást, illetve a Balatonáthúzást biztosítottuk tegnap, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal közösen.

Közel 7000 induló vágott neki a BSI Budapest Sportiroda által rendezett versenynek, közülük csaknem kétszázan SUP-pal tették meg a Révfülöp-Balatonboglár távot.

Mentőeszközök, gyógyszerek feltöltése a verseny előtt

Öt mentőhajóval és két sürgősségi mentőhajóval érkeztünk az idei Balatonátúszásra. Az úszófolyosót vitorlássor rajzolta meg, mellette haladtak a SUP-osok. Számos úszót segítettünk arra a 3 kórházhajóra, ahova a versenyt feladókat, illetve a könnyebb sérülteket kellett kivinnünk. Ezek a hajók az úszófolyósó mellett várakoztak. Történt olyan súlyos sérülés is a vitorlássorban, amelyet mentőorvosunknak kellett ellátni, majd átadni a beteget parton az Országos Mentőszolgálat egységének.

A rajtkapu
Automatikus bemosakodás
Az első méterek

A legtöbb úszó, akit partra segítettünk, fáradtság miatt adta fel a versenyt, jellemzően az átúszás második felében, amikor már fújt egy kicsit a szél, megnehezítve az úszók dolgát. Részt vettünk még annak a közel 100 úszónak a kiemelésében is, akik a minimális szintidő határán úsztak, és az erősödő szél miatt, biztonsági okokból, a szervezők a verseny feladására kérték őket.





Mentőhajóink egyenletesen elosztva a két part között, a rajttól a célig folyamatosan figyelték az úszókat. Már reggel is volt feladatunk Balatonboglárnál, hiszen lehetett féltávot is teljesíteni. A 2,6 kilométerre nevezők a déli partról indultak és oda is érkeztek vissza.

Az úszófolyosó


Az úszófolyosó mind a két oldalán álltak hajóink, a vízirendészet egységeivel felváltva: folyamatosan monitoroztuk az úszók mozgását, valamint azt, hogy mennyi időt töltenek a levegővétel után víz alatt – ezekből sokszor már lehet arra következtetni, hogy egy-egy úszónak segítségre lesz szüksége. Vízimentőkollégáink uszonnyal a lábukon várták, hogy ugorjanak, ha valakit menteni kell. Szerencsére erre nem volt szükség, minden úszó időben felmérte, amikor a teljesítőképessége végére ért, és megkapaszkodott egy vitorlásban vagy a verseny biztosításában segédkező kajakban. Így mindenkit jó állapotban tudtunk a hajóinkra emelni.

A Rupert és legénysége

Sajnos azonban nagyon sok SUP-ost kellett figyelmeztetnünk arra, hogy kötelező a mentőmellényviselés a versenyen, sokan csak a deszkájukra téve hozták magukkal a mellényt.

Az Ábrahám Lomac legénysége
Segítünk horgonyozni

Gratulálunk mindenkinek, aki teljesítette akár a 2,6 kilométeres, akár az 5,2 kilométeres távot!

Ismerje meg támogatóinkat

MOL
FGSZ
Das Welt Auto
Hungarikum Alkusz
BETADINE
Telekom
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő
MINISZTERELNÖKSÉG

Ismerje meg együttműködő partnereinket

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Prohuman
Wein János Alapítvány
BL YachtClub & Apartments
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport
melodiak
Kürt Zrt
Galco
1%