Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Toyo Tires

Mi emeltük ki az elsüllyedt vitorláshajót a Balatonból

Elsüllyedt egy vitorláshajó a Szüreti Regattán Révfülöp közelében. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata műszaki mentési feladatokat is ellát, szakembereink speciális, erre a célra kifejlesztett, saját eszközparkunk segítségével végzik az ilyen műveleteket.

Összesen 14 kollégánk dolgozott a 12 órán át tartó kiemelésen annak érdekében, hogy minél jobb állapotban tudjuk visszaadni a hajót a tulajdonosának. Egy elsüllyedt hajó kiemelése minden esetben izgalmas feladat a mentés megtervezésétől a kivitelezésig, és a csapat minden tagja számára felemelő látvány, amikor a vontatóhajó elindul a szerencsétlenül járt vitorlással a kikötőbe.

Reggel ez a kép fogadott minket a vízen

A 25 láb hosszú vitorláshajó legénysége a közelben hajózók, a rendezők motoroshajója, illetve a mi mentőhajónk segítségével épségben partra jutott, miután felborult az október második hétvégéjén rendezett versenyen. A vitorlás azonban elsüllyedt, és az időjárás miatt csak napokkal később tudtuk elkezdeni a kiemelését.

Lehorgonyoztunk
Készülés a merülésre

A hajó kiemelésének központi művelete hogy nagy méretű, mintegy 1 tonna emelőerővel bíró ballonokat rögzítünk a hajótesthez, a tőkesúly elé és mögé. A ballonokat erre a célra készült hevederekkel rögzítik búvár kollégáink a hajóhoz. Ezt a feladatot nagyon precízen kell elvégezni, hiszen ha lecsúsznak az emelés során, megsérülhet a hajó, és a mi eszközeink is, arról nem is beszélve, hogy még hosszabbra nyúlik a mentés.

Négy búvárkollégánk dolgozott a ballonok rögzítésén. Nem könnyű feladat ez, hiszen mindössze 10 Celsius fokos volt a víz, illetve a Balatonban olyan sötét van, hogy az orráig sem lát a víz alatt az ember. Ezen kívül ebben az esetben meg kellett küzdeni az iszappal is, mely vízvonalig ölelte körül a hajót. Ez nagy koncentrációt igénylő és egyben nagyon izgalmas technikai feladat volt búvárainknak.

Búváraink már a vízben


Összesen hat ballont rögzítettek, melyeket a mentésirányító hajón elhelyezett palackokból, csöveken keresztül töltöttek meg fokozatosan levegővel, végül ez a közelítőleg 8000 liter levegő dobta fel a hajót a víz felszínére. Felemlő pillanat volt ez a mentésben résztvevőknek, közel 7 órát dolgoztak csak aznap a hűvös időjárásban, hideg vízben azért, hogy ez megtörténjen.

Ezt a technológiát nem régóta használjuk, a korábban használt ballonokba a vízben tartózkodó búvároknak kellett beengedni a levegőt. Ennek az volt a veszélye, hogy a búvár beszorul a ballon és a hajó közé. Azért vásároltuk meg ezt a felszerelést, hogy a távolból tudjuk feltölteni levegővel a ballonokat, így mindenki biztonságban van.

Az elsüllyedt vitorlás immár a vízfelszínen
Szivattyúzás



A lehető legnagyobb gondossággal emeltük a vízfelszínre a vitorlást, és húztuk el Alsóörsre. A hajó csak három órával a kiemelés után érkezett vissza a kikötőbe, mert a vontatást megelőzően még ki kellett szivattyúznunk belőle a vizet, és felkészítenünk a útra. Számunkra presztízskérdés, hogy a lehető legkevesebb sérülés történjen egy műszaki mentés során - úgy vigyázunk más eszközére, mintha a miénk lenne. Ebben az esetben, szerencsére, adottak voltak a körülmények ahhoz, hogy speciális felszereléseinknek és kollégáink tapasztalatának köszönhetően ne keletkezzen kár az ötvenes években készült hajóban a kiemelés során.



Az eszközmentéshez három hajónk is felvonult. Egyrészt szükségünk volt egy olyan hajóra, amin biztonságban tudjuk elhelyezni a levegővel töltött palackokat, a nagyobb méretű eszközeinket, és van zárt része, így a búvárok melegben tudnak átöltözni, valamint a vitorlás vontatására is alkalmas. Az egyik mentőhajónk a víz kiszivattyúzáshoz szükséges eszközöket szállította, egy másik, egy sürgősségi mentőhajó, pedig azért vett részt az akcióban, hogy ha bárki megsérül a csapatunkból, mihamarabb ellátáshoz jusson. (Szerencsére erre nem volt szükség.)

Ehhez az akcióhoz drága felszerelést használtunk, és viszonylag nagy stábot delegáltunk a helyszínre. Egy ilyen mentés éppen ezért nem olcsó mulatság. Ha a hajó tulajdonosa kötött volna korábban BalatonHelp assistance szerződést, 25 százalékkal olcsóbban tudtuk volna elvégezni ezt a feladatot. (Más szolgáltatásaink pedig még olcsóbbak a Balatonon vitorlázóknak, amennyiben kötnek ilyen szerződést.)

A hajóinkhoz rögzített vitorlás és a felkavart iszap madártávlatból

A hajóvezetőkön, búvárokon, technikusokon és matrózokon kívül meg kell említenünk, hogy egyik egyesületi tagunk a saját hajóján érkezett a helyszínre Balatonlelléről azért, hogy étellel, köztük meleg gulyáslevessel lássa el az egész napos mentésben részt vevő kollégáinkat. Ennek nem csak a közérzetük javításában van szerepe, hanem nagyon fontos a búvárok teljesítményének fenntartásában is, és végső soron hozzájárul a biztonságukhoz is. A fokozott kalóriaigény kielégítése ugyanis elsődleges fontosságú az ilyen megfeszített, nehéz körülmények között, órákig végzett munka alkalmával.



Ismerje meg támogatóinkat

MOL
FGSZ
Hungarikum Alkusz
Uniqua
Das Welt Auto
BETADINE
Telekom
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
Halker
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház

Ismerje meg együttműködő partnereinket

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Prohuman
Wein János Alapítvány
BL YachtClub & Apartments
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport
melodiak
Kürt Zrt
1%