Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
Most pénteken, március 22-én, 9:30-kor kezdődik a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. rendezvénye Siófokon, a Főtéren. Délután 2 óráig várják az érdeklődőket sokféle programmal.
Mi újraélesztést tanítunk, bemutatjuk a mentőeszközeinket és szívesen beszélgetünk bárkivel vízimentésről vagy vízbiztonsági kérdésekről az esemény teljes ideje alatt. A mentőmellények helyes használatát is megmutatjuk.Az ENSZ országok 1993 óta tartják március 22-én a Víz Világnapját. Azért rendeznek világszerte figyelemfelhívó eseményeket ezen a napon, mert óriási globális gondot jelent a vízhiány. Minden harmadik gyerek a világon súlyosan vízhiányos területen él, ez az egyik legfőbb halálok az 5 év alatti gyerekek esetében (ha a megelőzhető betegségeket vesszük számba).
Az egy főre jutó vízkészlet nemcsak Észak-Afrikában, az Arab-félszigeten vagy más közel-keleti területeken csökken, hanem mindenhol a világon. Így a vízkészleteink megóvására idehaza is figyelnünk kell, annak ellenére, hogy az ország lakosságának nagy része könnyen jut hozzá megfelelő minőségű ívóvízhez. Örömmel csatlakozunk egy olyan rendezvényhez, ami a vizeink megóvására hívja fel a figyelmet.
Korábbi hírek
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon