Mi is ott voltunk a Balaton Boat Shown, újraélesztést is tanítottunk
Szeptember 3-5. között rendezték meg a Balaton Boat Show hajókiállítást, a Kenese Marina-Port kikötőben, ahol mintegy 100 hajót nézhettek meg a látogatók.
Mi nem a mentőhajóinkkal voltunk ott, mert ez elsősorban egy kereskedelmi célú kiállítás, hanem a parton vártuk a vízimentés iránt érdeklődőket.A VMSZ standján öt kollégánk várta azokat, akik szerették volna megtanulni az újraélesztést. Jöttek is szép számmal az emberek, az újraélesztés gyakorlására szolgáló AMBU babán gyakorolhatták vízimentőink segítségével, hogy hogyan kell az életfunkciókat ellenőrizni, illetve a mellkaskompressziót végezni.
Sokan érdeklődtek a vízimentésről is. Voltak, akik azért léptek oda, mert láttak már minket mentés közben és szerettek volna személyesen is megismerkedni vízimentőkkel. És jöttek beszélgetni hajósok is, akik azt szerették volna tudni, hogy ha hívnak minket egy mentéshez, mit kell addig tenniük, amíg a vízimentő vagy mentőhajó odaér.
Sokan kértek információkat mentőmellényekkel, úszást segítő mellényekkel kapcsolatban is. Szerencsére több kiállító árult mellényeket is a hajósfelszerelések, ruhák mellett.
És voltak olyan látogatóink is, akik kifejezetten a vízimentős ajándéktárgyakat, pólókat keresték, melyek megvásárlásával a VMSZ munkáját segítik.
Korábbi hírek
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!