Miként előzhetőek meg a vízi balesetek?
Július 28-án reggel a Rupert fedélzetén adott interjút a Mokka stábjának Bagyó Sándor, akit Csehy András (riporter) - az elmúlt napokban történt Balatonhoz köthető két haláleset kapcsán - arról kérdezett, hogy miként előzhetőek meg a végzetes kimenetelű vízi balesetek.
„Oda kell figyelnünk! Fejben ott kell lennünk! Hiába a szabadság, a vizek veszélyeit alapvetően ismernünk kell!” Ezekkel a mondatokkal kezdte válaszát Bagyó Sándor, majd a beszélgetés során kiemelte, hogy amikor ellátogatunk egy fürdőhelyre, akkor először ismerjük meg a helyszínt, annak adottságait. A bérelhető strandeszközök kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy mindig mérjük fel a vízmélységet, mielőtt vízbe ugranánk az eszközről. Hangsúlyozta, hogy aki nem rendelkezik megfelelő úszástudással, az semmiképp ne menjen mély vízbe, továbbá nyomatékosan felhívta a figyelmet arra is, hogy amikor strandolni megyünk, akkor ne csak magunkra figyeljük, hanem észleljük a környezetünket és mindig figyeljünk oda a körülöttünk tartózkodókra a vízben is.A riport közben Bagyó Sándor bemutatta a Rupert sürgősségi mentőhajón szolgálatot teljesítő kollégáit: Antal Kálmánt, aki aznap navigátorként szolgált a hajón, de végzett hajóvezetőként az interjú ideje alatt átvette a kormányt, Huszár Zsombort, a hajó matrózát, valamint Dr. Béres Andrást, aki orvosként és Petykó Kornélt, aki mentőápolóként csatlakozott a hajós személyzethez.
A beszélgetés során olyan hasznos fürdőzési tanácsok hangzanak el, amelyeket biztonságunk érdekében mindenképp érdemes megfogadni és betartani.
A riport ezen a linken megtekinthető:
https://tv2.hu/mokka/338698_veszelyes-napok-igy-dolgoznak-a-.html?fbclid=IwAR3Mju16LMO-1fowW1CZGm16gtpG3lkOLyomBrAe5zrD5saRJtqPCtVlYpo
Korábbi hírek
- 2025-07-03 - Legfontosabb feladatunk a megelőzés - a Keszthelyi Televízió riportja
- 2025-07-02 - Bagyó Sándor a Duna TV Nyár 25 című műsorában
- 2025-07-01 - Élvezd a vizet! – Hasznos tanácsok fürdőzéshez
- 2025-06-23 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?