Mozgalmas volt a vízimentők napja
Balaton, 2015. július. 23.
A legnagyobb feladatot a vonyarcvashegyi strandra betörő, viharos széllel, villámlással érkező zivatar adta a vízimentőknek és a strandon szolgálatot teljesítő egészsügyi ügyeletes szolgálatot adó mentőtisztnek.
A vonyarci eseten kívül több esetben is szükség volt a mentőhajók segítségére. Gyenesdiáson, Balatonfüreden is az erős szélben elsodródott fürdőzőket kellett a partra segíteni.
Linkajánló |
Mire az Országos Mentőszolgálat két mentőautója a helyszínre ért, addigra a fiatal lány tudata is visszatért. Őt, valamint a 65 éves hölgyet, valamint további három -zsibbadásos tünetekre panaszkodó embert - vittek kórházba a helyszíni vizsgálatok után.
A vonyarci eseten kívül több esetben is szükség volt a mentőhajók segítségére. Gyenesdiáson, Balatonfüreden is az erős szélben elsodródott fürdőzőket kellett a partra segíteni, köztek egy családot is, akik két kisgyerekkel gumimatraccal kerültek a bójákon belülre, s hiába eveztek a part felé a szél és a hullámok a tó közepe felé sodorták őket.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ismételten felhívja a strandolók figyelmét arra, hogy a saját biztonságuk érdekében tartsák be a fürdőzés alapvető írott és íratlan szabályait, melyeket megtalálnak a www.vizimentok.hu oldalon a "fürdőzési tanácsok" menüpontban, ezen a linken: Fürdőzési tanácsok!
A mai nap történései alapján a VMSZ különös tekintettel kéri a fürdőzőket, hogy a viharjelzésre, valamint az annak kapcsán megkezdett vízimentői utasításokra, figyelmeztetésekre figyeljen mindenki, mert így elkerülhetőek a későbbi végzetes tragédiák!
Tar Mihály, szóvivő
Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról
- 2024-07-30 - Beszélgetés Tim Attila mentőápoló kollégánkkal
- 2024-07-30 - Beszélgetés dr. Béres András mentőorvos kollégánkkal
- 2024-07-25 - Súlyos betegségből gyógyult gyerekeknek rendeztünk vízbiztonsági programot
- 2024-07-25 - Ma van a Vízbefulladás Megelőzésének Világnapja
- 2024-07-22 - Beszélgetés Libicki Éva mentőtiszt kollégánkkal
- 2024-07-14 - Riasztás - 2024.07.13
- 2024-07-12 - Egész éjszaka kutató tevékenységet folytatott az egyik mentőegységünk
- 2024-07-03 - Ha Ön jól lát, akkor mindenki jól jár!
- 2024-07-01 - A vízfogyasztás nyáron kiemelten fontos!
- 2024-06-13 - Gyerekek ússzák át a Balatont HOSSZÁBAN
- 2024-06-10 - Újabb mentőmellényállványt avattunk fel, ezúttal Siófokon