Nem pihenünk ilyenkor sem
Zánka, 2013 november 7.
Fő tevékenységünk a tavasztól őszig tartó időszakban látványos és kézzel fogható, de munka akad bőven most is. Azért, hogy a szezonban stabilan, biztonságosan tudjuk ellátni a szolgálatot, sok ilyenkor a tennivalónk. A strandszezonnak régen vége, de ügyeletben vagyunk és két hajónk is készen áll arra az esetre, ha riasztás érkezne.
Számos technikai berendezésünk megy pihenni télen. A készülékek akkumulátorai viszont csak bizonyos mértékű használat mellett tudják jövőre is az elvárt teljesítményt nyújtani. Figyelünk erre, és most van idő a telepek regenerálására is, melyet egy speciálisan erre tervezett készülékkel végzünk el.
Mindezek mellett továbbra is sokat dolgozunk azon, hogy megelőzzük a baleseteket. Fő feladatunk az életmentés, melynek legegyszerűbb módja a prevenció. Próbálunk minden lehetőséget kihasználni és csatlakozunk minden olyan kezdeményezéshez, amely ezt a célt szolgálja. Ilyen volt október 16-án az Európai Újraélesztési Nap is, és reményeink szerint lesznek még olyan alkalmak, ahol lehetőségünk nyílik a bemutatkozáson és ismerkedésen kívül arra, hogy felhívjuk a figyelmet az általános veszélyforrásokra és a felelős magatartásra. A balesetek többsége megelőzhető, nem csak a vízben és vízparton, hanem más körülmények között is!
A statisztikai adataink ismeretében, tapasztalatainkat felhasználva a jövő évet is tervezzük már. Ennek részeként, már most tanfolyamokat szervezünk. Kollégáink többsége évről-évre velünk tölti a nyarat, de új vízimentőkre is mindig szükségünk van. Azok, akik most tesznek sikeres vízimentő vizsgát, jövőre már csapatunk tagjaként vállalhatnak szolgálatot, akár a szezon első napjától.
- 2025-08-15 - Köszönjük szépen a MOL – Új Európa Alapítvány támogatását!
- 2025-07-30 - Petíció a vizek áldozatainak emléknapjáért
- 2025-07-25 - A vízbefulladás megelőzésének világnapján a gyermekek biztonságára hívjuk fel a figyelmet
- 2025-07-11 - Újabb szárazföldi egység a gyorsabb reagálás jegyében
- 2025-07-03 - Legfontosabb feladatunk a megelőzés - a Keszthelyi Televízió riportja
- 2025-07-02 - Bagyó Sándor a Duna TV Nyár 25 című műsorában
- 2025-07-01 - Élvezd a vizet! – Hasznos tanácsok fürdőzéshez
- 2025-06-23 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre