Orvosi eszközökkel támogatta Egyesületünket a Magyar Vöröskereszt
A Magyar Vöröskereszt olyan orvosi és egyszerhasználatos eszközöket adományozott Egyesületünknek, melyeket kiválóan tudunk majd használni mentési feladataink során.
Dr. Sáfár Brigitta, a Magyar Vöröskereszt országos katasztrófavédelmi szakmai vezetője így nyilatkozott a támogatásról:„Úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos a szervezetek közötti együttműködés. A Magyar Vöröskeresztnek van egy egészségügyi gyorsbeavatkozó egysége, aki nagy mennyiségű adományt kapott és arra gondoltunk, hogy ezt megosztjuk a partnerszervezetekkel, többek között a vízimentőkkel is. Az elmúlt hónapokban azt láttuk a koronavírus járvánnyal kapcsolatban, hogy mindenki, aki egészségügyi területen végzi a munkáját, megfeszített erőkkel dolgozott. Mi ezzel a hozzájárulással szeretnénk segíteni minden olyan látókörünkben lévő szervezetnek, aki valamilyen módon részt vesz hasonló tevékenységben. Gondoltuk, hogy az ilyen jellegű eszközök jól jönnek, nemcsak a mentőhajókon, hanem a VMSZ új esetkocsiján is.”
Az adományban a következő eszközöket kaptuk: túlnyomás zsák, egyszerhasználatos lélegeztető ballon (felnőtt), laringoscop nyél (akkumlátoros), laryngoscop nyél (elemes), laryngoscop lapoc (2-es, 3-as, 4-es), Magill fogó (kicsi, nagy), Pean fogó (egyenes), izolációs takaró, egyszerhasználatos lepedő
Köszönjük a Magyar Vöröskeresztnek, hogy adományával támogatta munkánkat!
Korábbi hírek
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!