Sikeres volt az I. VMSZ Szakmai Nap
Budapest, 2103. március 25.
A neves előadók, és a színvonalas helyszín garancia volt arra, hogy az eseményre komoly érdeklődés várható. Közel száz vendég érkezett az I. VMSZ Szakmai Napra, a Magyar Sport Háza konferenciaterme megtelt. A résztvevők egyhangú véleménye, hogy az idei szezonkezdet előtt szükség van még egy ilyen rendezvényre.
Dr. Zacher Gábor – toxikológus főorvos – előadásában azokat a toxikológiai eseteket mutatta be, amelyek előfordulhatnak vízparti, strandi körülmények között is.
Lengyel Norbert a VMSZ strandi mentési csoportvezetője bemutatta az SMCS tevékenységét és összefoglalta az elmúlt év eredményeit.
Az előadások után szendvics és kávé mellett kötetlen beszélgetés kezdődött, melynek során felmerült a kérdés: Legyen-e újabb szakmai nap? A résztvevők egyhangú felkiáltással jelezték, hogy szeretnék, ha még a nyári szezonkezdet előtt lenne újabb ilyen jellegű rendezvény, ezért egyesületünk elnöksége és Dr. Kádár Balázs – orvos-szakmai vezetőnk – már a II. VMSZ Szakmai Nap programjának összeállításán dolgozik.
Természetesen a folytatás is nyílt lesz mindenki számára, szeretettel várunk mindenkit és bízunk abban, hogy az első szakmai nap sikere után a következő alkalommal még több érdeklődő látogat el rendezvényünkre.
Fotóalbum |
- 2025-07-03 - Legfontosabb feladatunk a megelőzés - a Keszthelyi Televízió riportja
- 2025-07-02 - Bagyó Sándor a Duna TV Nyár 25 című műsorában
- 2025-07-01 - Élvezd a vizet! – Hasznos tanácsok fürdőzéshez
- 2025-06-23 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?