Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Toyo Tires

Sikerült újraélesztenünk az egyik úszót a Balatonátúszáson

Egy 51 éves férfi mintegy 500 méter leúszása után kimászott az úszófolyosót biztosító vitorlásra, mert rosszul érezte magát.

Ezután eszméletét vesztette, a vitorláson tartózkodó család egyik tagja stabil oldalfekvésbe tette, miközben jelezték az egyik, épp ott haladó mentőhajónknak, hogy baj van. Kócsag hajónk vezetője azonnal riasztotta az északi parthoz tartozó versenyhelyszínen szolgáló sürgősségi mentőhajónkat, ami pillanatokon belül ott termett, akkor a betegnek már nem volt keringése.

Kollégáink megkezdték az újraélesztést – mentőorvosunkat és mentőápolónkat a hajón szolgáló két vízimentő matróz segítette. A defibrillátor által leadott első sokk sikeres volt, ezután tudták stabilizálni a beteget még a vitorláson. Majd sürgősségi mentőhajónkra emelték a férfit, és a parton átadták az Országos Mentőszolgálatnak, amely egy esetkocsival, egy helyi mentőegységgel és az épp akkor érkező mentőhelikopter személyzetével együtt készítette fel a beteget a kórházba szállításra. Összesen 14 bajtársunk dolgozott azért, hogy a férfit stabil állapotban szállítsák el.





Gratulálunk minden mentésben résztvevő kollégánknak és bajtársunknak! A Rupert mentőhajó legénységét Pamuk Balázs, Dr. Szedlák Balázs, Hegedűs Krisztián, Fekete András és Dencs Domonkos alkotta. Köszönjük annak a laikus hölgynek, aki épp pihenőt tartott az úszásban a vitorláson, hogy nagyon talpraesetten követve mentőorvos kollégánk utasításait részt vett a beteg stabilizálásában. És köszönettel tartozunk a révfülöpi mólón található kávézónak azért, hogy biztosította a jeget a partra szállítást követően az agyvédő hatású testhőmérséklet-csökkentő kezeléshez.





Az ilyen nagy rendezvények megmutatják, mennyire fontos, hogy a lehető leghatékonyabban, a legmagasabb szakmai színvonalon tudjunk segíteni a bajbajutottaknak, és akár a nyílt vízen sürgősségi ellátást tudjunk biztosítani. Azért, hogy ezt speciális körülmények között is meg tudjuk tenni, két darab, úgynevezett airboat mentőhajóra gyűjtünk. Ezekkel mocsaras, belvizes vagy jéggel borított vizeken is tudnánk menteni. A gyűjtésről részleteket itt olvashatnak.

Ismerje meg támogatóinkat

MOL
MOL-Új Europa
FGSZ
Das Welt Auto
PwC Magyarország
Telekom
Hungarikum Alkusz
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő
MINISZTERELNÖKSÉG

Ismerje meg együttműködő partnereinket

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Wein János Alapítvány
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
BL YachtClub & Apartments
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport
melodiak
Kürt Zrt
Galco
1%