Súlyos betegségből gyógyult gyerekeknek rendeztünk vízbiztonsági programot
A VMSZ a Ments Életet Közhasznú Alapítvánnyal és a Porsche Hungariával közösen rendezte ma meg a „Ments életet a vízen is!” elnevezésű programot Balatonfűzfő önkormányzati kikötőjében.
A programon olyan családok vettek részt, amelyekben súlyos, akár életet veszélyeztető (jellemzően daganatos, CF-es és SMA-s) betegségben szenvedő vagy ezekből gyógyuló gyermek él. Az Alapítvány több mint 10 éve biztosítja ezen családok nyaralását a Balatonnál.Mikola József, a Ments Életet Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta: „Az ilyen és ehhez hasonló élmények jelentősen hozzájárulhatnak a gyerekek gyorsabb gyógyulásához. Az alapítvány programjain a kis betegek családjai is részt vehetnek, hiszen ők is megszenvedik a hosszas kórházi kezelés viszontagságait. A családi rendezvények mellett A „Váltsd valóra te is egy beteg gyermek álmát” projekt keretei közt igyekszünk kis hőseink különleges kívánságait teljesíteni, míg az „Álomiskola” programunk a társadalomba történő visszailleszkedésüket segíti személyiség fejlesztő tréningek, nyelvtanfolyamok, sportolási lehetőségek, terápiák, fizikai és koordinációs képességek fejlesztésének finanszírozásával.”
“Mindig nagy örömmel veszünk részt olyan rendezvényeken, ahol edukálhatunk, ahol felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy hogyan lehet megelőzni a vízibaleseteket. Hiszen a vízimentők legfőbb feladata a mentés mellett, célunk az, hogy minél nagyobb számban előzzük meg a baleseteket, tragédiákat. Ám ez a rendezvény kiemelkedik a hasonló események sorából, mert itt olyan gyerekekkel és családjaikkal találkozhatunk, akiknek a napi küzdelmeiből, talpra állásaiból erőt merítünk, és tanulhatunk tőlük helytállást, kitartást, elfogadást” - mondta el a program megnyitóján Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.
Bognár Tamás, a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője kiemelte, hogy Magyarország legnagyobb autóimportőreként nagyon fontosnak tartja a társaság azt, hogy minél szélesebb körű társadalmi felelősségvállalást hajtson végre. „A Ments Életet Alapítványt büszke támogatói vagyunk már hosszú évek óta, hiszen a tevékenységüket nagyon hasznosnak tartjuk. A magunk eszközeivel szeretnénk a lehető legsokrétűbben részt venni segítő munkájukban, a védőszárnyaik alatt lévő beteg gyermekeknek, családjaiknak segítséget nyújtani. Boldog vagyok, hogy összefogásunk eredményét, a megannyi csillogó gyermeki szempárt személyesen is láthattam a mai rendezvényünkön. Mindez megerősítést ad a számomra, hogy érdemes ilyen és ehhez hasonló programok mellé állnunk.” – mondta a kommunikációs vezető.
Kollégáink bemutatták az egyik sürgősségi mentőhajónkat és a mentőeszközeinket, beszélgettünk arról, hogy hogyan kell biztonságosan strandolni és mikor ajánlott mentőmellényt viselni, valamint az alapszintű újraélesztést is megtanítottuk a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.
Korábbi hírek
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon
- 2024-12-12 - Nyíltvizi vízimentő tanfolyam indul Egerben
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján
- 2024-11-20 - Beszélgetés a vízimentő munkájáról
- 2024-11-18 - Miben hasonlít egy balatoni vízimentő és egy PwC-s kolléga munkája?
- 2024-11-15 - PARTNEREKET, FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEKET KERESÜNK EGY VITORLÁSBONTÓ LÉTREHOZÁSÁHOZ!
- 2024-10-28 - Csodával határos módon sikerült megmentenünk egy idős vitorlázót
- 2024-10-07 - A VMSZ összefoglalója a 2024. évi nyári szezonról
- 2024-09-29 - Több riasztást is kaptunk az este és az éjszaka folyamán
- 2024-09-26 - Köszönjük, hogy minket választottak!
- 2024-09-24 - Eszközmentések a déli parton
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról