Szemétszedés a víz alatt
Szeptember 19-én volt a Szemétszedés Világnapja. (A Szemétszedési Világnapot minden év szeptember harmadik szombatján ünneplik.) Ezen a napon, minden évben nagyon sokan – magánszemélyek, szervezetek, egyesületek – megmozdulnak, hogy szebbé és tisztábbá tegyék környezetüket.
Egyesületünk a Szemétszedés Világnapja alkalmából azt tűzte ki célul, hogy minden évben egy-egy balatoni kikötő medrét szabadítja meg a szeméttől. Idén egyik partnerünk, a BL YachClub & Apartments kikötőjének medrét tisztítottuk meg. Az akció keretében Rubecz József, a VMSZ búvárszolgálatának vezetője biztosította búvárainkat, akik egymást váltva, kötélbiztosítással merülték meg a területet, hogy felszínre hozzák az akár évekkel ezelőtt víz alá került tárgyakat. Kollégáink többek között napozóágyat, vasszéket, vasvillát, belépőszőnyeget, üvegeket, fadeszkákat, zsákokat, csődarabokat, cserépedényeket, talpas poharakat, betondarabokat, valamint egy nemrég vízbe esett telefont hoztak fel a meder aljáról.Több szempontból is hasznos volt a tegnapi nap. Amellett, hogy a kikötő medre megtisztult, az akcióban résztvevő, búvárvizsgával rendelkező vízimentőinknek nagyon jó gyakorlási lehetőség volt és persze csapatépítő programnak sem volt utolsó. A hét fős csapat minden tagja örömmel vett részt a feladatban és nagyon jól érezte magát.
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról
- 2024-07-30 - Beszélgetés Tim Attila mentőápoló kollégánkkal
- 2024-07-30 - Beszélgetés dr. Béres András mentőorvos kollégánkkal
- 2024-07-25 - Súlyos betegségből gyógyult gyerekeknek rendeztünk vízbiztonsági programot
- 2024-07-25 - Ma van a Vízbefulladás Megelőzésének Világnapja
- 2024-07-22 - Beszélgetés Libicki Éva mentőtiszt kollégánkkal
- 2024-07-14 - Riasztás - 2024.07.13
- 2024-07-12 - Egész éjszaka kutató tevékenységet folytatott az egyik mentőegységünk
- 2024-07-03 - Ha Ön jól lát, akkor mindenki jól jár!
- 2024-07-01 - A vízfogyasztás nyáron kiemelten fontos!
- 2024-06-13 - Gyerekek ússzák át a Balatont HOSSZÁBAN
- 2024-06-10 - Újabb mentőmellényállványt avattunk fel, ezúttal Siófokon