Valódi Mély SZemélyes – Portrésorozat 1. rész

Egy kivételes ember, egy kivételes kutya, egy kivételes kapcsolat
Portréinterjú Balázs Lászlóval

Balázs László - a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke és szolgálat-vezetője - immáron tizenhét éve oszlopos tagja a VMSZ kötelékének. Húsz évesen strandi mentőőrként kezdte meg szolgálatát, napjainkban pedig a sürgősségi mentőhajó vezetőjeként, kutató-mentőként és az Etikai bizottság elnökeként segíti egyesületünk munkáját. Mentés iránti elhivatottsága példaértékű.
Symba a kilenc éves belga juhászkutya, Laci elválaszthatatlan társa a munkában és az életben is. Symba kiemelkedő eredményeket ért el a kutatás-mentés területén. Kivételes tehetség, a világ öt legjobb mentőkutyája között tartják számon.


Lacit az alsóörsi kikötőben, két vonulás között, szűk húsz percre sikerült „elcsípnem” egy rövid beszélgetésre.

Tudom, hamarosan indulnotok kell egy rendezvényt biztosítani. Nincs sok időnk, ezért szerintem vágjunk is bele!

Mondd el kérlek röviden, mikor és hogyan kerültél a VMSZ kötelékébe?

„A kétezres évek elején kerültem a vízimentőkhöz, méghozzá úgy, hogy akkor a Testnevelési Egyetemre jártam és találtam a hirdetőfalon egy hirdetést, hogy vízimentőnek lehet jelentkezni. Később kiderült, hogy a Bagyó Sanyi van emögött. Az én apukám és a Sanyi ismerték egymást, együtt kezdtek búvárkodni. Szép lassan összeállt a kép. A család is támogatott abban, hogy jöjjek a Sanyiékhoz. Elvégeztem a vízimentő tanfolyamot és gyakorlatilag azonnal munkába álltam. A Balatonudvari strandon voltam strandi vízimentő. Akkor már volt egy viszonylag nagy búvár múltam, így bekerültem a VMSZ búvárszolgálatba is. Rögtön, már az első évben megcsináltam a hajóvezetőit és azóta a mentőhajókon dolgozom.”

Majdnem húsz év. Hosszú idő. Gondolom sok megható, fájdalmas és persze vicces emlék kapcsolódik hozzá. Biztosan van olyan történeted, amit szívesen megosztanál a vízimentés kapcsán.

Hmmm… Annyi minden van. Erre térjünk vissza később, olyan nehéz lenne most egyet kiválasztani.

Rendben, akkor erre visszatérünk később. Kérdezek mást.
2018-ban megkaptad a „Balatoni Régió Közbiztonságáért” díjat. Mit jelent Neked ez az elismerés?

Mindenképp egy nagyon-nagyon jó visszacsatolása annak, ami itt történik. Ez a díj nem nekem szól, hanem a szervezetnek, mert egymagamban ezt nem tudtam volna összehozni. Régen egy nagyon-nagyon pici társaság voltunk, ami szépen lassan nőtte ki magát. Van egy kemény mag, akikről tudom, hogy jövőre is együtt fogunk dolgozni. Ez a díj - függetlenül attól, hogy én kaptam - mindenképpen egy jó visszaigazolása annak, hogy a társadalom is elfogadja és valamilyen szinten elismeri azt a munkát, amit mi leteszünk az asztalra. Az, hogy a díj éppen kinél landol, gondolom leginkább a felterjesztésektől függ.

Én azt gondolom, hogy a lehető legjobb helyen „landolt” ez a díj.
Azt jól tudjuk, hogy a Te életedben fontos szerepet tölt be a víz, a Balaton. Mi a helyzet Symbával? Ő is vízimádó?

Igen, mindenképpen. Ugyanúgy, ahogy most Symba, régebben Aqua (Aqua Laci kutyája volt, aki szintén kiemelkedő eredményeket ért el mentőkutyaként.) töltötte velünk a Balaton parton a mindennapokat. Nem véletlenül kapta az Aqua nevet. Imádta a vizet. Symba valamilyen szinten mellette nevelkedett, úgyhogy eltanulta a jót és a rosszat is ezzel kapcsolatosan. Szóval igen, Symba is imádja a vizet és természetesen, amikor lehetősége van rá, akkor ő is a Balaton partján „randalírozik”.

Fotó: VMSZ Média

Mit jelent neked Symba?

Gyakorlatilag mindent, ami nem a víz. A vízimentés nagyon jó dolog, de nekünk, akik hajót vezetni járunk le és nem vagyunk itt a téli időszakban, csak szezonális. Viszont, ha van egy kutyája az embernek, függetlenül attól, hogy munkakutya, vagy nem munkakutya, az az év minden napján jelent boldogságot és egyben terhet is. Úgy kell mindent tervezni és kitalálni, hogy ő is van. Nekünk kutyásoknak nincs az, hogy elmegyünk nyaralni csak úgy, mert akkor meg kell szervezni a kutya felügyeletét és persze olyankor senkiben sem bízik annyira az ember, hogy ott merje hagyni. Mit jelent nekem Symba? Gyakorlatilag mindent. Minden percben együtt vagyunk, kivéve, amikor a hajóval vízen vagyok, akkor nem. Az év kilencven százalékát közösen töltjük, úgyhogy családtag, barát, kutya… Minden!

Mesélj nekem kicsit arról, milyen ember Balázs László, amikor nem dolgozik?

(nevet) Az mikor van? Van olyan?

Nem tudom, van olyan?

Nincs. Egyrészről, amikor itt vagyok, akkor azért vagyok itt, hogy dolgozzak. Amikor nem vagyok itt, akkor meg a „kutyázás” és az egyéb tevékenységek kapcsán egy folyamatos elérhetőség vagyok. Persze próbál az ember olyan programokat szervezni, amikor azt mondja, hogy most nem dolgozik, de valójában akkor is dolgozik, mert bármi történik, úgyis megy. Úgyhogy, amikor nem dolgozik Balázs László és próbál kikapcsolni, akkor is arra figyel, hogy mi az, ami történik, mi az, amin esetleg nem tud ott lenni. Ez egy örök körforgás.

És milyen kutya Symba, amikor nem dolgozik?

Ő egy normál kutya. Ő nagyon tud kikapcsolni! Kanapén alszik, szemetest pakol, házat őriz. Otthon rossz, sokszor a nevét sem tudja, de amikor kilépünk otthonról és elmegyünk dolgozni, akkor mentőkutyává válik. Gyakorlatilag ő egy tök átlagos kutya a mindennapokban és ez így van jól.


Játszunk egy kicsit! Legyen a játék neve mondjuk „Egy szó - Egy gondolat”! Én mondok Neked egy szót, Te pedig elmondod, ami elsőre eszedbe jut róla.

Az első szó, csakhogy témánál maradjunk, a VÍZ!

Balaton. Vízimentés.
Én utálok úgy lejönni a Balatonra, hogy nem azért jövök, hogy dolgozzak.

Szóval nem fürdesz, nem strandolsz…

Nem, megőrülnék tőle. Régen nagyon sokáig úsztam, aztán amikor abbahagytam és elmentem az uszodába, akkor nem tudtam magammal mit kezdeni. Itt is, nem tudnám elképzelni, hogy azért jövök le, hogy csak a parton legyek. Vagy hajót kell találnom magamnak, vagy valaminek történnie kell. A parton én nem vagyok jó. Nem értem a strandolókat és nem értem azt az egészet, ami a strandon történik.

A következő szó, a BARÁTSÁG!

Barátság? Hmm. Nehéz kérdés. Nem tényleg, én azt gondolom, hogy az én életemben kevés olyan barát van, aki igazából… Bármilyen furán hangzik, de például a Sanyira (Bagyó Sándor) tudom azt mondani, hogy ő egy „olyan” barát. Fura kapcsolat a miénk, érdekes, hogy honnan indultunk. Én „pici” voltam, ő meg már nagyon vezette ezt az egészet. Közben felnőttünk és most már azt tudom mondani, hogy barátok vagyunk. Egy-két ember van az életemben, akiről tudom, hogy 10 év múlva is mellettem lesz, mint barát, úgyhogy ezzel a kifejezéssel, hogy barát óvatosan bánok.

Most azt mondom, hogy HIVATÁS.

Hivatás? Az van. Sokszor megkérdezik, hogy miért csináljuk ezt? Ilyenkor az ember próbálja nagy körmondatokba megválaszolni, hogy miért is jó. Miért jó az, hogy csomószor önkéntesen csináljuk? Miért jó az, hogy mi itt vagyunk? Miért jó az, hogy mi mindig elérhetőek vagyunk, hogy minket mindig riaszthatnak? Erre az a válasz, hogy ez a hivatás. Csak ezt nagyon nehéz mondatokban megfogalmazni. Egyrészről az a jó benne, hogy iszonyú kiváltságosak vagyunk, hogy mi a Balatonra, mint otthonunkra tekinthetünk, vigyázhatunk rá. Amikor mások menekülnek, akkor mi kimehetünk és hajózhatunk. Kint lehetünk a Balaton közepén. Azt gondolom, hogy ez mindenképp a hivatás része. Aki megkérdezi, hogy ezt miért csináljuk, az nem érti az egészet. Ő nem tudja mi az a hivatás.

ÉLET?

Élet… Ez a szó nem igazán jön elő az én szótáramban. Nem gondolkozom rajta, hogy mi az élet. Ha valaki, akkor én megélem minden részét. A jót, rosszat. Azt gondolom, hogy teljes az életem. Láttam mindent, amit ennyi idősen látnom kellett. Szakmailag, emberileg, a kutyákkal kapcsolatban is átéltem már egy-két dolgot. Az élet? Élem!

HALÁL.

Van bennem az a furaság, hogy talán még mindig nehezebben élem meg egy kutya elvesztését, mint egy közeli hozzátartozómét. Persze ez akkor igaz, ha nem egy értelmetlen dologról beszélünk. Például apukám kapcsán találkoztam először a halállal valójában, vagy úgy nagyon. Tüdőrákban halt meg és én akkor végigjártam az egészet, de tudtam vele kommunikálni és tudtunk róla beszélni. Arról, hogy mi történik és miért történik. Azt is el tudta mondani, hogy úgy érzi már nincsen tovább. Ez a kutyáknál nincs meg, ott próbálkozom mindennel és nem tudod, hogy mi a baj. Úgyhogy a halál leginkább „van”.

Fotó: VMSZ Média

Köszönöm az őszinteséged! Komoly témákat érintettünk. „Evezzünk” kicsit simább vizekre. Mesélj el egy történetet, ami Veled és Symbával esett meg? Lehet vicces, kedves, megható. Egy történet kettőtökről..

Mindenki azt várja a mentőkutyákkal kapcsolatban, hogy mondjak valami rettenetes földrengéses sztorit…

Én pont nem ezt várom!

A mentőkutyáknak van bőven dolguk itthon is. Van egy kedves történetünk, amikor egy kilencvenkét éves nénit kerestünk és a harmadik napon, amikor a rendőrség már épp leállította a kutatást, akkor újraindult, mert találtak egy ruhadarabot. Egyébként ez téli időszakban volt, éjszaka. Mi azt mondtuk, hogy a néni már biztosan nem él, persze meg kell találni, de ez már nem életmentés. Symba is benne volt a keresőcsapatban. Megtaláltuk a nénit, aki teljesen jól volt. Nem értettük. Kiderült, hogy kiskorában cserkész volt és emlékezett arra, hogyha avarral betakarja magát, akkor az hőszigetel. Miután megtaláltuk, gyakorlatilag csak annyit kellett csinálnunk, hogy segítettünk neki felállni. Leporolta magát és azt mondta: „ A cserkészek már csak ilyenek.”. Kérte had fotózkodjon. Mi örömmel beálltunk mellé, mire a néni megszólalt: „Nem, nem, nem! Én a kutyusokkal szeretnék egy képet!”

Ez valóban egy nagyon kedves történet.

Fotó: VMSZ Média

Közben gondolkoztam a vízimentős dolgokon is. Eszembe jutott egy számomra nagyon emlékezetes eset, amiről mindig szívesen mesélek.

Örömmel hallgatom. Mesélj!

A Ruperttel egy rettenetes viharban voltunk kint menteni. Egy vitorlás volt felakadva a tihanyi csőben. Megkötöttük a vitorlást, hogy ki tudjuk vontatni és egyszer csak a kezemben elpörgött a Rupert kormánya. Kiderült, hogy hátul elszállt a kormányhidraulikánk. Ott álltunk a nagyon durva viharban és gyakorlatilag az, akit ki akartunk menteni lett az, aki minket „mentett”. Lógtunk raja és csak vergődtünk a vízen. Kértünk segítséget a Központtól. Elindult a KH, hogy kimentsen minket, mi pedig próbáltuk megoldani a dolgot. Összedugtuk a fejünket mind, akik a hajón voltunk. Kitaláltuk azt, hogy van két motorunk, ha jól ki tudjuk őket kötözni és nem forgatja el a hullámzás, akkor lehet, hogy ki tudunk velük jutni a partra. Iszonyatos „mókolás” volt. A fenderekre lekötöttük a vékony köteleket. Minden motoron van daruzó fül és azzal nagy nehezen visszarángattuk egyenesbe a két motort. Mindezt egy olyan nyolcvanas szélben, hullámzásban, éjszaka. Persze, mert akkor jó! Amikor visszahelyezgettük a motorokat, akkor tartottunk egy főpróbát az északi part irányába. Sikerült. Gyakorlatilag másfél óra alatt másfél kilométert tettünk meg kifele a kikötő felé. Ez egy olyan történet, amire tök büszke vagyok. Jó volt, mert az egész csapat, aki benne volt, a dokik is, mindenki azon dolgozott, hogy valahogy kijussunk. Igen, volt ilyen is…
Ahogy így mesélek, még hatszázmillió másik történet jut eszembe. Sok jó, meg vicces és persze szomorú történet van a háttérben.

Elhiszem! Biztosan órákig tudnál még mesélni.

Nagyon elszaladt az idő, de talán egy kérdés még belefér.

Van valami, amiről nagyon szívesen mesélnél magaddal kapcsolatban, vagy Symbával kapcsolatban és még soha, senki nem kérdezte meg tőled? Valami, ami úgy kikívánkozna belőled.

Hmmm… Ami kikívánkozna belőlem?
Symbáról kevesen tudják, hogy rettenetesen domináns volt kiskorában. Mindenkit meg akart „ölni”. Nem tudom, hogy örökölte-e, mert a szülei között volt olyan, aki nem volt annyira kedves. Ez kiskorában ki lett nevelve belőle, de például, ha összetalálkozunk egy másik kutyával, akkor odamegy, csóválja a farkát, és aztán ahogy továbbmegyünk körülbelül húsz-harminc métert, akkor elkezd morogni. Gyakorlatilag olyan, mint egy elcseszett gyúrós ember, aki ott nem mer belekötni a másikba, - mert emlékképei vannak, hogy ezt nem szabad - viszont, ha elmegyünk, akkor elkezd magyarázni, hogy „egyébként ő úgy meg tudta volna verni…” Amúgy soha nem szokott verekedni, csak ez annyira vicces, meg egyben kicsit szánalmas is, ahogy elmagyarázza, hogy mi van. Pont valamelyik nap voltunk egy lovardában és ugyanezt csinálta a lovakkal is. Először teljes megszeppenés, aztán elfordult és morgott, majd visszafordult és megint mosolygott a lovakra. Szóval vannak ilyen kis aranyos dolgai… Igen, vannak fura dolgai.

(Az órámra pillantok.) Tudom, menned kell! Vár a hajó, vár a víz, vár a munka. Köszönöm, hogy időt szakítottál a beszélgetésre.

Én köszönöm a beszélgetést.

Miután a Rupert és öt fős legénysége elindult a kikötőből, én még ott maradtam a parton. Élveztem a kikötő csendjét. Csak néztem a vizet és közben mindenféle gondolatok és érzések kavarogtak bennem. Laciról, Symbáról… Laci őszintesége és nyitottsága engedte azt, hogy mélyebbre menjünk és ne csak a szakmai dolgokról beszélgessünk. Ettől lett kicsit más, ettől lett személyes ez a beszélgetés.

Laci olyan ember, aki nem gondolkozik az életen, hanem éli azt. Aki szívesebben mesél a kutyájáról akkor, amikor magáról is mesélhetne. Aki olyan történeteket mesél, amiben nem „hősként” tűnik fel, pedig jól tudom, hogy van abból is bőven a hosszú évek alatt „telepakolt tarsolyában”.

Ha csak egyetlen szót mondhatnék Laciról, Symbáról és az ő kapcsolatukról, akkor azt mondanám KIVÉTELES. Egy kivételes ember, egy kivételes kutya és egy kivételes kapcsolat.

Érdemes figyelni rájuk, érdemes tanulni tőlük!