Vonatbalesethez vonult az új esetkocsink
Kedden délben súlyos vonatbalesethez riasztották az Ábrahámhegyen állomásozó esetkocsinkat.
Személyautóval ütközött egy menetrend szerinti - Budapestről Tapolcára tartó - KÉK HULLÁM sebesvonat Révfülöpön, a Halász utcai átjáróban. (A baleset idején a fénysorompó jól működött.) Esetkocsink a riasztást követően percek alatt a helyszínre érkezett. A személygépkocsiban, mely a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, három ember sérült meg. A helyszínre kiérkező mentőegységeket a badacsonytomaji hivatásos és a kővágóörsi önkéntes tűzoltók segítették a mentésben. A sérültek ellátásában az esetkocsinkon dolgozó mentőszemélyzet is részt vett.Nyáron nemcsak a vízi balesetek száma emelkedik, hanem a Balaton-part megnövekedett forgalma miatt gyakoribbak a közúti balesetek is. A június 27-én hadrendbe állított esetkocsink, az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, annak irányítása alatt vesz részt az északi part mentési feladatainak ellátásában.
A tegnapi balesetnek csodával határos módon nem volt halálos áldozata. Végződhetett volna sokkal rosszabbul is.
Figyeljenek az utakon és a strandokon egyaránt! Legyenek körültekintőek minden körülmények között, hisz a biztonság az első!
Korábbi hírek
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!