Emergency, call for help: +36 30 383 8383

A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Balatonudvari, 2025. június 7., 15:00

Ünnepélyes keretek között adták át a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és az Együtt Balatonudvariért Egyesület együttműködésében felállított legújabb mentőmellényállványt a balatonudvari Fövenyesi Strandfürdőn 2025. június 7-én.
A rendezvényen beszédet mondott Sötét György, Balatonudvari polgármestere, Varga Andrea, az Együtt Balatonudvariért Egyesület elnöke, valamint Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

Bagyó Sándor átadja, Varga Andrea és Sötét György átveszi a mentőmellényállványt

A most átadott mentőmellényállvány immár a tizedik a Balaton partján. A kezdeményezés célja, hogy a kisgyermekes családok számára könnyen elérhetővé váljon a biztonságos fürdőzéshez szükséges mentőmellény. Az állványokon különböző méretű gyermekmentőmellények találhatók, amelyeket a strandolók ingyenesen használhatnak, majd a fürdőzés után visszahelyezhetnek az állványra, így az eszközök újra és újra elérhetők maradnak mások számára is.

A mentőmellényállványokat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata fejlesztette ki. Az új balatonudvari állvány megvalósulását az Együtt Balatonudvariért Egyesület és a helyi közösség összefogása tette lehetővé.

„Célunk, hogy minél több helyszínen biztosítsunk olyan eszközöket, amelyek segítenek megelőzni a vízbefulladásos baleseteket. A gyermekek biztonsága közös felelősségünk” – hangsúlyozta Bagyó Sándor az átadón.

A kezdeményezés a vízbiztonság és a társadalmi összefogás jó példája, amely remélhetőleg további balatoni településeket is inspirál majd a csatlakozásra.

Meet our supporters

MOL
FGSZ
Das Welt Auto
Hungarikum Alkusz
BETADINE
Telekom
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség

Meet our cooperative partners

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Wein János Alapítvány
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
Rudy Project
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport eng
GALCO
1%