Emergency, call for help: +36 30 383 8383

Több riasztást is kaptunk az este és az éjszaka folyamán

Az első esetben egy sodródó elektromos kishajót kellett keresnünk, amelyen 4 fő tartózkodott, illetve 4 főnek kellett volna tartózkodnia, de az egyikük vízbe ugrott és eltűnt.

Amire biztonságba helyeztük a hajót és a rajta tartózkodókat, addigra kiderült, hogy aki vízbe ugrott partot ért, jól van.
Éjfél előtt, szinte egy időben két riasztás érkezett hozzánk. Egyik esetben Alsóörs kikötőben egy rosszulléthez siettünk. Az ellátást követően a beteget átadtuk az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, akik a Veszprémi Kórházba szállították.
A másik esetben komplex kereső - kutató tevékenységet kellett végezni viszonylag nagy területen, a nyugati medencében. Erről az alábbi hanganyagban ismerhetik meg a részleteket.





Meet our supporters

MOL
FGSZ
Das Welt Auto
Hungarikum Alkusz
BETADINE
Telekom
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség

Meet our cooperative partners

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Wein János Alapítvány
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
BL YachtClub & Apartments
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport eng
melodiak
Kürt Zrt.
GALCO
1%