68 hajóról 233 embert mentett a VMSZ - eddig!
Még tart az éjszakai vihar utáni mentés
Balaton, 2011. július 15.
A Balatonon zajló vitorlásverseny résztvevői közül csak a VMSZ 68 hajóról 233 főt mentett le. Információink szerint még most is legalább 30 olyan hajó van, mely zátonyra, vagy nádasba futott, vagy elmerült.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egyelőre csak az életmentéssel foglalkozik, majd ezek befejeztével lesznek végleges adatok. Az eszközök mentése, hajók kiemelése, biztonságos helyre vontatása majd csak ezt követően kezdődik.
A mentések közben egy vízimentő is megsérült, szerencsére „csak” könnyebben. A mentés közben komoly anyagi károkat szenvedtek az eszközeink is. Egy mentőhajónk motorja totálkáros lett, de a „Rupert” sürgősségi mentőhajóban is keletkeztek károk. Ezek felmérése folyamatban. A VMSZ egyébként 7 saját hajóval, valamint a keszthelyi vízimentők egy hajójával és két – önkéntes, együttműködő - vitorlás egyesületi hajóval vett részt a mentési munkákban. (Összesen 10 hajó munkáját koordinálta a VMSZ diszpécserszolgálata)
FONTOS, hogy a fenti adatok csak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkáját szemléltetik. Ezeken túl a vízirendészet és a rendezők motoros hajói is mentettek folyamatosan.
Korábbi hírek
- 2025-07-03 - Legfontosabb feladatunk a megelőzés - a Keszthelyi Televízió riportja
- 2025-07-02 - Bagyó Sándor a Duna TV Nyár 25 című műsorában
- 2025-07-01 - Élvezd a vizet! – Hasznos tanácsok fürdőzéshez
- 2025-06-23 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?