Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
Ilyenkor ősszel, gyakrabban riasztanak minket horgászokhoz a Balatonon. A csónakból horgászóknak nemcsak ebben az évszakban, hanem mindig tudatosan fel kell készülniük a veszélyforrásokra, így a tragédiák szinte minden esetben megelőzhetőek.
Horváth Csabával, a Matula Horgászegyesület elnökével, a keszthelyi Matula Horgászüzlet vezetőjével beszélgetünk a biztonságos csónakos horgászatról, az ehhez szükséges eszközökről, módszerekről.Itt van az ősz, és ilyenkor gyakran riasztanak minket olyan horgászok, akik a hirtelen leszállt ködben nem tudják, merre van a part, így nem tudnak kijönni a vízről. Ez érthető, hiszen tényleg pár perc alatt csökken csupán néhány centiméteresre a látótávolság ilyenkor.
Meg tudom erősíteni, hogy ködben pillanatok alatt el lehet veszíteni a tájékozódást, hiába gondolja úgy az ember, hogy tudja, hogy merre van a part -nem tudja. Kizárt. Én is tettem már erre próbát, és teljesen más irányba indultam el volna. De GPS-szel, iránytűvel ki lehet találni a partra. És ma már a mobiltelefonokra nagyon jó alkalmazások készülnek ehhez - ha nem merül le a telefon horgászat közben. Ez gyakori probléma, és akkor hiába vannak letöltve ezek az applikációk, térképek. Pedig ezek arra is jók, hogy tudja az ember, hol van az 1500 méteres határ, ameddig a jogszabály szerint bemehet csónakkal az ember a Balatonon. Ezekben az alkalmazásokban le lehet tölteni pontokat is, például a kikötőt, és akkor ködben is odatalálunk.
Mondana egy-két alkalmazást, amit érdemes letölteni?
Nem szeretnék semmit sem reklámozni, de horgászkörökben ismertek ezek, érdemes érdeklődni annak, aki nem használja ezeket az appokat. Még sötétben is vissza tud találni az ember a ködben a partra ezek segítségével.
Akkor legalább annyit segítsen, hogy milyen keresőszóval keressük ezeket az alkalmazásokat?
Ha beírjuk a „fish” szót, több is ki fog jönni.
A másik nehézség, amivel találkozunk a ködben veszteglő horgászok esetében az az, hogy riasztanak minket, de nem tudják megmondani, hogy hol vannak, csak azt, hogy hol voltak, amikor utoljára látták a partot. Nagyon nehéz őket így megkeresni, sokszor mi sem látjuk a saját hajónk végét sem a ködben. A Balatonon van erre egy megoldásunk: a BalatonHelp applikáción keresztül kell minket riasztani. Abban az ember nyomva tartja a segélyhívó gombot pár másodpercig, és mi azonnal megkapjuk a GPS-koordinátáit, pontosan látjuk, hogy hol van. Minden csónakos horgásznak ajánljuk, hogy töltse le. Ha ez nincs, akkor azt szoktuk kérni, hogy kiabáljon, vagy játsszon nagyon hangosan egy zenét, amikor meghallja a mentőhajónk motorját. Többször le szoktuk ilyenkor állítani a motort, hogy halljuk a bajbajutottat. Sajnos a fényjelzés sűrű ködben nem látható. A horgászüzletekben kapható erre a célra valami?
Horgászfelszerelésként nem, de hajófelszerelésként kapható egy olyan kürt, ami nagyon komoly hangot ad. Azt tudom mindenkinek javasolni, hogy szerezzen be egy ilyen kürtöt, nem egy óriási beruházás. A ködöt nem lehet megjósolni előre úgy, mint a szelet vagy a vihart, bármikor kialakulhat, erre készülni kell. És gyakran előfordul, hogy a parton egyáltalán nincsen köd, a vízen meg mondjuk 1000 méter távolságban már az orrunkig sem látunk, és ez akár egész nap is megmaradhat. Ha lehet, ne csak a mobil legyen feltöltve, hanem legyen nálunk egy power bank, egy külső töltő is.
Azt is szoktuk tanácsolni a horgászoknak, hogy mindig szóljanak valakinek, ha kimennek csónakkal horgászni. Legyen, aki tudja, hogy körülbelül hol horgászik, és keresi, ha nem jelentkezik. Így, ha segítségre szorul, de nem tud telefonálni, akkor időben kapjuk a riasztást a hozzátartozótól, az ismerőstől.
Őszintén megmondom, hogy ez a semminél jobb, de mi ezt máshogy szoktuk megoldani. Ősszel vagy télen, amikor már 10 fok körüli vagy alatti a hőmérséklet, sosem megyünk ki egyedül. Vagy ketten megyünk egy csónakban, vagy két csónakkal megyünk, és egymáshoz közel horgászunk. Úgy ülünk le, hogy lássuk és halljuk egymást. Ha valaki bajba kerül a hideg vízben, és az otthon maradt hozzátartozója mondjuk egy óra múlva kezdi keresni, akkor ott már nagy baj van. Csak nyári időszakban megyek egyedül horgászni, és a barátaim is így horgásznak. Ez csak így biztonságos. Ha az egyikünk megunta a horgászatot, és kimegy, akkor a másik is vele tart. Egyedül nem szoktunk kimaradni ebben az időszakban. Legfőképpen azért, mert hogyha valaki megcsúszik, vagy bármi történik a csónakban és beleesik a vízbe, akkor nem sokáig marad életben a hideg vízben, és úszni sem nagyon tud olyan körülmények között.
Ön hogy látja, mennyire tudatosak manapság a csónakos horgászok? Átgondolják, hogy mit kell a horgászat előtt megtenni, megvenni a biztonságuk érdekében?
Én úgy látom, hogy a kötelező felszerelést megveszik, manapság már nincs ebből probléma. Nálunk is rendszeresen vesznek mentőmellényt a boltban. Ezt a vízirendőrség is keményen számonkéri tőlük. Nagyon-nagyon ritka szerintem a mai világban, hogy valakinek a csónakban ne legyen megfelelő mentőmellénye.
Arra figyelnek-e a horgászok, hogy legyen náluk mobiltelefon, legyen rendesen feltöltve, és legfőképp, hogy vízálló tokban legyen?
Szerintem a horgászok erre kevésbé figyelnek a Balatonon. Azok a horgászok, akik a tengeren is megfordulnak, azok inkább.
Mi nagyon szeretnénk, ha minden horgásznak lenne ilyen, és azt is, hogyha ez a nyakukban lenne, amikor horgásznak. Hiszen, ha beborulnak a csónakkal, akkor nagyon sokszor a meder alján landol a telefon, és nem is tudnak segítséget hívni.
Az az igazság, hogy a horgászok a vízhatlan tokba leginkább az irataikat és slusszkulcsot szokták tenni, nem a telefont. Szerintem az az alapvető baj, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy nem olyan könnyű partra úszni, mint gondolják. Rendszeresen beszélgetünk az üzletben a vásárlókkal erről, és kiderül, hogy nem is hallottak még a vízfelszín feletti párarétegről, amit a szél képez. Elmondjuk nekik, hogy erős szélben, a víz tetején kialakulhat egy láthatatlan páraréteg, és ezt lélegzi be, amikor úszik kifelé levegő helyett. Vagyis megfullad. És abba sem gondolnak bele, hogy hideg vízben sokkal kevesebbet tud úszni az ember, mint nyáron.
Néhány hete történt, hogy ketten horgásztak egy csónakban a Balatonon. Az egyikük felállt valamiért, és megbillent, beborultak mind a ketten. A telefonjuk a csónakban volt. Az egyikük úgy döntött, hogy elkezd kiúszni, a másik férfi az akkor már süllyedő csónakba kapaszkodott addig, amíg a társa úszott kifelé. Szerencsére valaki észrevette a mólóról, hogy valaki ruhában próbál kiúszni a partra, ezért riasztott minket. Nem tudjuk, hogy végződött volna a történet, ha nem veszi őt észre senki. Bárkivel megtörténhet, hogy beborul. Ha a nyakában van a telefon, vízhatlan tokban, akkor tud segítséget kérni. (Az a jó tok, amiből nem kell kivenni a telefont ahhoz, hogy telefonáljon.) És ami még rendkívül fontos egy ilyen helyzetben: ha rajta van a mentőmellény, nem a csónakban, akkor fenntartja a vízen, és nem egy süllyedő csónak az egyetlen segítsége.
A horgászok nem szívesen veszik fel a mentőmellényt, kényelmetlen benne horgászni. Hacsak nem kötelező. Például gyermeken, vagy úszni nem tudó felnőttön, mert ugye nekik muszáj viselni.
Milyen típusú mentőmellény a legnépszerűbb az önök üzletében?
A horgásznak az az első kérdése, hogy a vízirendőrség el fogja-e fogadni. Utána már csak az ára fogja érdekelni, semmi más.
Az automata mentőmellényt szokták keresni önöknél? Mert ez szerintem nem zavarja a mozgásban az embert. Olyan, mintha egy sál lenne a vállunkon, és a derekunkon össze van csatolva egy pánt. Ha az ember vízbe esik, akkor pár másodperc alatt automatikusan felfújódik.
A horgászok javarésze szerintem nem ismeri ezt a típusú mellényt.
Ez egy drágább fajta mellény. Harminc-harmincötezer forintnál kezdődik az ára. Persze viszonyítás kérdése, hogy mi a drága, mivel az életükről van szó. Ez a 35 ezer forint egy átlagos felszerelésnek mekkora részét jelentené?
Ez nehéz kérdés, mert vannak tehetősebb és kevésbé tehetős horgászok. De én úgy gondolom, hogy nem egy akkora összeg, hogy ne tudnák a horgászok kifizetni. Hiszen akinek csónakja van, annak sok minden más kötelező felszerelést is meg kell vásárolnia.
Egy balatoni horgászengedélynek a harmincezer forint hányszorosa?
Nagyságrendileg egy parti jegy éves ára.
Tehát egy éves horgászjegy árával megegyező összeget kellene beruházni a saját életére, az életben maradására. Hiszen, ha nem borul be, akkor az automata mentőmellényben lévő sótablettát is csak akkor kell cserélni, ha lejár a szavatossága. Ez három-négy évente hat-hétezer forintot jelent.
Mivel ritkán borulnak be a csónakból, amíg nem lesz kötelező, szerintem nem fognak ezzel foglalkozni a horgászok.
Üzenjük a szeretteiknek, barátainak, az értük aggódóknak, hogy ajándéknak -karácsonyra, születésnapra - nagyon jó lehet egy ilyen mellény. Csak arra kell figyelni, hogy amikor nem használják, ne párás helyen tárolják, hanem feltétlenül száraz közegben (ne egy nejlonzacskóban vagy zsákban). És néhány évente vizsgáltassák felül a kereskedővel a mellény működését, illetve bizonyos típusoknál mi is el tudjuk ezt végezni. Forduljanak hozzánk bátran!
Azzal is lehet növelni a biztonságot, ha az ember jó csónakot vesz, és én úgy látom, hogy egyre többen megveszik a stabilabb, komolyabb csónakokat, amiből két horgász már biztonságosabban tud horgászni. Vannak a viszonylag kicsi, régebbi csónakok - akár csak három méter környékiek-, azok nem valók arra, hogy az ember másodmagával bemenjen 1000-1500 méterre például süllőzni, mert elég borulékonyak.
Hogyha valakinek nincsen horgászcsónakja, akkor a Balatonon mennyi lehetősége van bérelni egy jobb, biztonságosabb csónakot?
Ebben nem vagyok tájékozott, de amit én tudok kölcsönzési lehetőségeket, ott mindenhol komoly csónakok bérelhetőek. Hozzáértő bérbeadót kell keresni, aki nem ad ki két embernek egy háromméteres csónakot. Érdemes olyantól bérelni, aki régóta foglalkozik ezzel, többféle csónakja is van. Biztos vagyok benne, hogy figyelni fog erre, hiszen neki is az az érdeke, hogy épségben visszajöjjön a bérlő és az eszköz is.
Beszéljünk az éjszakai horgászatról! Sajnos rendszeresen látjuk, hogy horgásznak éjszaka, olyan vizeken is, ahol van hajóforgalom, de nincsen kivilágítva a csónak. Ez életveszélyes.
Pedig erre jogszabály kötelez, sötétben ki kell világítani a csónakot. Nem beszélve arról, hogy a horgászengedélyben is benne van, hogy a horgászhelyet is ki kell világítani, ha csónakból horgászik valaki akkor is.
A másik nagyon veszélyes dolog az, hogy egyes horgászok bent hagyják a vízben a horgászkarót. Ez veszélyes lehet a mentőhajóinknak, veszélyes egy másik csónakos horgásznak, vagy bármilyen vízi sporteszközzel, strandeszközzel közlekedőnek, ha pont ott esik bele. Ezért is szoktuk mindig mondani a SUP-osoknak, vízibiciklizőknek, hogy mielőtt elkezdenek ugrálni, ússzák körbe, járják be azt a területet, ahol ugrálni fognak.
A horgászok a csónakot rögzítik a karóval. Ezt ki kell venni, ha a horgász elhagyja a területet. Erre figyelni kell!
Mennyire jellemző, hogy motorral vannak felszerelve manapság a horgászcsónakok?
A Balatonon belső égésű motort nem használhat csónak, de elektromos motorunk természetesen lehet. Én úgy látom, most már javarészt minden csónakon van ilyen.
Ez is hozzátesz a biztonsághoz, könnyebb kijutni a partra hullámzásban például, mintha evezni tudna csak a horgász.
Ennek akkor van jelentősége, amikor látja az ember, hogy másodfokra vált a viharjelzés. A viharjelzést tapasztalataim szerint komolyan veszik a horgászok, és ha elkezd villogni a másodfok, azonnal elindulnak a partra. És egy motorral mondjuk 1500 méterről sokkal előbb ki tudok érni a partra, mint evezővel. Meg tudom előzni azt, hogy a viharba keveredjek, vagy nagyobb szélbe kerüljek.
Nézzék meg horgászoknak készült balesetmegelőző videónkat itt.
Korábbi hírek
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon
- 2024-12-12 - Nyíltvizi vízimentő tanfolyam indul Egerben
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján
- 2024-11-20 - Beszélgetés a vízimentő munkájáról
- 2024-11-18 - Miben hasonlít egy balatoni vízimentő és egy PwC-s kolléga munkája?
- 2024-11-15 - PARTNEREKET, FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEKET KERESÜNK EGY VITORLÁSBONTÓ LÉTREHOZÁSÁHOZ!
- 2024-10-28 - Csodával határos módon sikerült megmentenünk egy idős vitorlázót
- 2024-10-07 - A VMSZ összefoglalója a 2024. évi nyári szezonról
- 2024-09-29 - Több riasztást is kaptunk az este és az éjszaka folyamán
- 2024-09-26 - Köszönjük, hogy minket választottak!
- 2024-09-24 - Eszközmentések a déli parton
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról