Csak néhány sérülést kellett eddig ellátnunk a Kékszalagon
A Kékszalagot biztosító kollégáink 48 órás szolgálatban vannak, holnap reggel mehetnek majd haza pihenni. Hölgyek is vannak közöttük, a műszaki mentőhajónkon egy matrózlánnyal találkoznak azok, akiknek például vontatásra van szüksége, sürgősségi mentőhajóinkon pedig két mentőtiszt kollegina dolgozik a verseny alatt.
A Kékszalag idejére, számítva arra, hogy több sérülés történik, mint egy átlagos nyári napon, megdupláztuk a sürgősségi mentőegységeinket, négy mentőhajónkon dolgozik egészségügyi személyzet. A sürgősségi mentőhajóinkon mentőtiszt és mentőápoló is szolgál, a hajó felszerelése pedig megegyezik egy esetszintű mentőautó felszerelésével.Eddig szerencsére nem sérültek meg sokan, de már a rajt előtt láttunk el kézsérülést. A verseny alatt pedig két olyan sérültet láttunk el a vízen, akiket utána a parton át kellett adni az Országos Mentőszolgálatnak, mert elestek és kórházba kellet őket szállítani. Gyakran előfordul ilyen esetben, hogy az Országos Mentőszolgálat a mi mentőautóinkat riasztja: egy mentőtiszti autót és egy esetszintű mentőkocsit is üzemeltetünk a nyári szezonban, az egyik a déli, a másik az északi parton segít a bajbajutottakon.
A hajóinkon szolgáló egészségügyi személyzet a Kékszalag teljes ideje alatt, vagyis 48 órán át készenlétben van, ami azt jelenti, hogy abban a kikötőben alszanak, ahol a hajójuk állomásozik, a riasztást követően pedig 1 percen belül a vízen kell lenniük éjjel és nappal is.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!