Újabb sikeres életmentés
Balatonakali, 2012. június 27.
Balatonakali strandján egy tizenhat éves fiú kezét még sikerült elkapni és biztonságba helyezni, de társa közben elmerült. Őt a víz alatt kellett megkeresni, majd onnan kimenteni. Azonnal megkezdték az újraélesztését.
Horváth Szabolcs, a VMSZ vízimentője volt az, aki miközben a katamaránnal evezett a bóják irányába észrevette, hogy két fiatal kiabál, miközben hol az egyik, hol a másik merül a víz alá. Azonnal odaevezett.
- Az egyik fiú kezét azonnal sikerült elkapnom, őt a katamarán oldalához húztam, ő ott kapaszkodott -mesélte Szabolcs a történteket. – A másik fiú ekkorra már elmerült, így azonnal a vízbe ugrottam. Közben jött a társam, Csányi Viktor is. Ketten, talán fél perc alatt megtaláltuk a srácot, aki a tó fenekén feküdt mozdulatlanul. Kiemeltük a katamaránra, s mivel nem lélegzett azonnal megkezdtük a kompressziót és a befúvást. A partig csináltam, majd ott amikor kiemeltük a partra, akkor hányt egyet, s pár pillanat múlva spontán kezdett lélegezni, s pulzusa is tapintható lett. Stabil oldalfekvésbe helyeztük, s vártuk az időközben hívott segítséget. Megérkezett a Rupert Sürgősségi Mentőhajó, s velük együtt adtuk a sérültet az időközben leszálló mentőhelikopter személyzetének, akik elszállították a fiatal fiút. Viktor egyébként pár nap alatt másodszor került ilyen helyzetbe, a hétvégén ő élesztett újra egy idős férfit a pálkövei strandon.
Korábbi hírek
- 2025-06-20 - Megújult a BalatonHelp applikáció – Új alapokon, még stabilabban.
- 2025-06-16 - BalatonHelp podcast #6 - Bagyó Sándor 1. rész
- 2025-06-09 - BalatonHelp podcast #5 - Jamrik Péter
- 2025-06-04 - A tizedik mentőmellényállványt avatták fel a Balatonnál – a gyermekek biztonságáért
- 2025-06-04 - „Keszthely Város Turizmusáért” kitüntetést kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
- 2025-06-04 - Aláírtuk
- 2025-06-02 - BalatonHelp podcast #4 - Böröcz István
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.