A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szeptember végén kereste meg Egyesületünket és együttműködésünket kérte a Pest Megyei Magyar-Szlovák Katasztrófavédelmi Együttműködési Rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében.
Szeptember 23-a és 30-a között került megrendezésre az Európai Sporthét. Az Európai Unió tagországaira kiterjedő kampány célja, hogy mozgásra ösztönözze az embereket. Magyarország évek óta aktív résztvevője a projektnek, melyhez idén a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház is örömmel csatlakozott.
Hódít a közösségi oldalakon a Tetris Challenge névre keresztelt – főleg rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak szóló – kihívás, melynek lényege, hogy a kihívottaknak olyan fotót kell készíteniük, amely felülnézetből mutatja be egy járművüket és annak teljes felszerelését, beleértve a legénységet is.
Sürgősségi mentőhajónk, a Rupert 2018 óta állomásozik az Alsóörs Marina kikötőjében. Szezonban innen látja el 0-24 órás szolgálatát, szezonon kívül pedig ügyeleti rendszerben áll a bajbajutottak szolgálatára.
Szeptember 19-én, csütörtökön vette kezdetét az Audi Finn Dingi Magyar Bajnokság a Balatoni Yacht Club rendezésében, a hajóosztály történtében először Alsóörsön. A bajnokságra 63 versenyző nevezett. A magyar versenyzők mellett 5 külföldi vitorlázó is elindult a versenyen.
Szeptember közepe van. A legtöbb strand bezárt, a nyaralóvendégek hazautaztak, becsengettek az iskolákba, a nyári szabadságok után mindenki újra munkába állt. Strandi vízimentőink nagy része is visszaült az egyetemi előadókba, táskájukba az egyenruha helyére tankönyvek és jegyzetek kerültek.
Szombat délután - a strandi szezon méltó lezárásaként - egy Szezonzáró rendezvény keretében búcsúztattuk a nyarat.