Emergency, call for help: +36 30 383 8383

Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon

2024. augusztus 19., Balatonlelle
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) felállította 9. mentőmellényállványát a mai napon. A mentőmellényt formázó állványon 12 darab gyerekméretű mentőmellény található, melyet a gyerekek ingyenesen használhatnak, amíg a strandon tartózkodnak.

Győri Ildikó, Piatkó Zsolt (BL Yacht Club) és Bagyó Sándor az átadón

Az új állvánnyal együtt immár 9 helyszínen várja a gyermekeket közösségi mentőmellény szolgáltatásunk. Az első mentőmellényállványokat két évvel ezelőtt avattuk fel, és azóta is jó visszajelzések érkeznek a fürdőzőktől – megnyugtató a szülők számára, hogy egy ilyen biztonságot nyújtó eszközt találnak a strandokon.

“Ez az első olyan mentőmellényállványunk, amit nem egy szervezet finanszírozott, hanem többen adták össze a költségeit. Olyanok, akiknek hajója van itt a kikötőben, vagy más szálon kötődnek ehhez a helyhez - mondta el az átadón Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. “Nagyon jó érzés látni, hogy az összefogásban részt vevők tudják, a gyerekek akkor vannak a legnagyobb biztonságban, ha mentőmellényben vannak a kikötőben. Egy gyerek bármikor beeshet itt a mély vízbe, pillanatok alatt történhet tragédia. Ezt tudjuk azzal megelőzni, ha a szülő, rögtön amikor megérkeznek ide, leakaszt az állványról egy mellényt és ráadja a gyermekére. De használhatják fürdőzéshez is, itt a kikötő melletti strandon. Aztán amikor hazaindulnak, csak visszaakasztják az állványra.”




Az állványt könnyű megtalálni, mert egy óriási, narancssárga mentőmellényt formál. A figyelemfelkeltő kialakítás felkiáltójelként is szolgál, így jelezve, hogy a lehető legnagyobb biztonságot nyújtó eszközt adjuk a gyerekekre a vízpartokon.

Az állványokon mentőmellények találhatók, melyek nem keverendőek össze a gallér nélküli, úgynevezett úszást segítő vagy sportmellényekkel. A gallérnak nagyon fontos funkciója van: kint tartja a bajbajutott fejét a vízből, így az nem lélegzik be vizet a légutaiba. A mentőmellényeket úgy alakították ki, hogy ha a viselőjük arccal lefelé esik a vízbe, a mellény automatikusan átfordítja a hátára és kiemeli a fejét.



A BL YachtClubon kívül Balatonlellén még a Napfény Strandon és a BAHART kikötőjében, Siófokon a Nagystrandon, Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, Alsóörsön a Községi Strandon, Keszthelyen a Városi Strandon, valamint Gyenesdiáson a Diási Játékstrandon érhetőek el a biztonságos fürdőzést támogató mentőmellényállványaink.

Nagyon örülnénk, ha még több helyen állíthatnánk fel állványainkat, melyhez várjuk újabb szponzorok jelentkezését, akik szívesen finanszíroznák azok elkészítését. Mikor elkezdtük ezt a programot, sokan azt mondták, hogy nem lesz hosszú életű, a mellényeket el fogják vinni. Szerencsére nagyon jók a tapasztalataink, alig-alig tűnik el egy-egy darab.

Meet our supporters

MOL
FGSZ
Das Welt Auto
Hungarikum Alkusz
BETADINE
Telekom
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség

Meet our cooperative partners

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Wein János Alapítvány
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
BL YachtClub & Apartments
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport eng
melodiak
Kürt Zrt.
GALCO
1%